Index Vakbarát Hírportál

Elárverezték a Nixon-kormányzat bukását szimbolizáló ajtózárat

2017. december 15., péntek 19:58

62 500 dollárért, azaz nagyjából 16,6 millió forintért kelt el egy árverésen az az ajtózár, melynek felfeszítésével 1972-ben kezdetét vette az Egyesült Államok történetének legnagyobb politikai botránya, a Watergate-ügy, ami Nixon elnök lemondásához vezetett – írja az MTI.

A kétkilós sárgaréz zárszerkezetet a benne lévő kulccsal együtt, egy vastag falemezbe applikálva, fa talapzaton kínálták megvételre, két közjegyző által hitelesített, az eredetiséget igazoló levéllel együtt. Az iratokban James Rednowers lakatos és Jim Herrald gondnok tanúsítja, hogy ezt a zárat feszítették fel a Nixon emberei által felbérelt betörők, hogy bejussanak a Demokrata Pártnak a a Virginia sugárút 2600. szám alatti Watergate-épületkomplexumban lévő irodájába.

Az öt behatoló a 2-es lépcsőházból a 600-as lakosztályba vezető ajtón át azzal a szándékkal tört be 1972. június 17-re virradó éjszaka az ellenzéki pártirodába, hogy ott lehallgató berendezéseket helyezzen el. Hajnalban aztán egy biztonsági őr vette észre, hogy valaki szigetelőszalaggal leragasztotta a zárat, a szerkezetet még aznap kicseréltették, a rendőrség pedig nyomozást indított betörés gyanújával.

Akkor ugyan még nem lehetett tudni, hogy a rejtélyes ajtófeltörés Richard Nixon azóta is egyedüli lemondásához vezet majd, a régi zárat a kihívott lakatos, James Rednowers megőrizte, évekkel később pedig tőle kérte azt vissza emlékbe a Watergate-komplexum gondnoka, James Herrald.

Az amerikaiak képzeletét öt évtizede ragadja meg a Watergate-ügy. A Nixon-kormányzat bukását szimbolizáló zár egyaránt számot tarthat történészek és gyűjtők érdeklődésére.

– írta ajánlásában az árverést lebonyolító aukciósház tulajdonosa, Nate D. Sanders.

Rovatok