Index Vakbarát Hírportál

Saját parlamentje ítélte életfogytiglani elnökségre

2017. december 21., csütörtök 06:20

Az ugandai parlament botrányokkal tűzdelt szerdai ülésén eltörölte azt a törvényi előírást, mely szerint az ország elnöke nem lehet 75 évesnél idősebb. Így az országot már több mint 30 éve irányító Yoweri Museveni 2021-ben, 77 évesen is indulhat az elnökválasztáson.

A törvényhozás 315 igen szavazattal, 62 nem szavazat ellenében fogadta el a módosítást. A szavazás előtt több képviselőt felfüggesztett a házelnök, két politikust pedig a biztonsági erők vettek őrizetbe, mert bírósági idézést akartak átadni az ülésen elnöklő Rebecca Kadagának. Mind ellenezték a korhatár eltörlését.

Az Elnök Úr érdekében a parlament már 2005-ben is módosította az alkotmányt; akkor azt a demokratikus biztosítékot kellett kivenni, amely megtiltotta, hogy az államfőt egynél többször válasszák újra. A szerdai szavazáson a korhatár eltörlésének kompenzálására ezt a korlátozást visszaállították - azzal a csavarral, hogy csak a következő választástól lesz érvényes. Így Museveni, ha megéri, akár 2031-ig is elnök lehet.

A 73 éves Museveni Uganda kilencedik elnöke, 1986-ban, az ugandai polgárháború végén került hatalomra, azóta már az ötödik elnöki ciklust tölti. A legutóbbi választáson, 2016-ban, a szavazatok több mint hatvan százalékával választották újra, de megfigyelők szerint a választás hemzsegett a szabálytalanságoktól.

(MTI)

Rovatok