Index Vakbarát Hírportál

A szent család is menekült volt

2017. december 24., vasárnap 23:55

Ferenc pápa az MTI összefoglalója szerint karácsonykor azt tartotta fontosnak elmondani, hogy a népét, otthonát, földjét elhagyó Szent József és Szűz Mária nyomdokait követik azok a családok, az a több millió ember, aki akaratán kívül hazája elhagyására kényszerül.

Mindezt az ünnepi misén mondta el a Szent Péter-bazilikában, miközben több ezer ember hallgatta élőben.

A pápa üzenete szerint az emberek a mai világban is azért hagynak hátra mindent és kelnek útra, mivel "túl akarják élni korunk Heródeseit, akiknek hatalmuk és gazdagságuk növelésére nem jelent problémát, hogy ártatlanok vérét ontsák".

Ne féljünk, ne legyünk közönyösek mások szenvedései iránt

"Isten fia egy istállóban születik, sötét szegletében egy városnak, amelyben nincsen hely befogadni a messziről érkezettet". Adjunk helyet társadalmunkban, ne féljünk az embertársainkkal való kapcsolattartástól, senki se érezze, hogy ezen a földön nincsen számára hely - mondta Ferenc pápa.

Arra kérte a betlehemi gyermeket, hogy sírásával ébressze fel korunk emberét a közönyből, nyissa fel szemét mások szenvedése előtt.

Ne féljetek! - idézte fel II. János Pál jelmondatát. A pápa szerint a karácsony annak ideje, hogy a másokkal szembeni félelem érzése szeretetté változzon. "Az igazi hatalom és szabadság a gyengébb támogatásában nyilvánul meg" - magyarázta még a pápa.

Rovatok