Index Vakbarát Hírportál

Félmeztelen Femen-aktivista akarta kirángatni a vatikáni kisjézust

2017. december 25., hétfő 18:48

Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott karácsonyi üzenetében arról beszélt, hogy a világban háború szelei fújnak, miközben az emberiség fejlődése társadalmi és környezeti pusztuláshoz vezetett, írja az MTI.

A katolikus egyházfő szerint a gyermek Jézus születésének üzenetét elsőként a legalázatosabbak, ugyanakkor a világ történéseire figyelő pásztorok ismerték fel, akiket nem "botránkoztatta meg" Jézus szegénysége. A pásztorok példát mutatnak ezzel korunk keresztényeinek is.

Az egyházfő olasz nyelven elmondott beszédében kijelentette, hogy a gyermek Jézust láthatjuk korunkban is a közel-keleti gyerekek szenvedésében az izraeliek és palesztinok közötti feszültségek közepette. A pápa békét sürgetett Jeruzsálem városa és az egész Szentföld számára: a párbeszéd újraindítására szólított fel, hogy tárgyalásos úton eljussanak a nemzetközileg elismert kétállami megoldáshoz.

A pápa kijelentette, a gyermek Jézust látja a szegénységben élő gyerekekben, akiknek munkanélküli szülei nem tudnak biztonságos és békés jövőt biztosítani számukra. A gyermek Jézust látjuk a hazájukat elhagyni kényszerülő gyerekekben, akik gyakran egyedül embertelen körülmények között utaznak, az embercsempészek prédájaként - mondta.

Ferenc pápa békét kért Szíriának, hogy etnikai és vallási különbségek nélkül újjáépítsék a társadalmat. Imádkozott azért is, hogy béke legyen Irakban és Jemenben, valamint az afrikai kontinens országaiban, így Dél-Szudánban, Szomáliában, Burundiban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Közép-afrikai Köztársaságban és Nigériában. Imádkozott, hogy csökkenjen a feszültség a Koreai-félszigeten, Venezuelában, és legyen béke a súlyos humanitárius helyzetben levő Ukrajnában.

Ferenc pápa a kisebbségek védelmét is szorgalmazta, egyebek között idei utolsó külföldi, Mianmarban és Bangladesben tett útját említve, bár az itt üldözött rohingják nevét nem mondta ki. Jézus jól ismeri az elutasítás fájdalmát, azt, amikor nincsen hova lehajtani a fejünket, szívünk ne legyen zárva mint egykor Betlehem házai voltak a szent család előtt - hangsúlyozta a pápa, arra szólítva fel, hogy tegyük világunkat emberségesebbé, méltóbbá a gyermekek számára.

A szentbeszéd után Ferenc pápa Róma városának és a világnak (Urbi et Orbi) szóló áldását adta.

A Szent Péter téren százezres tömeg hallgatta Ferenc pápát. Kétszeres biztonsági ellenőrzéssel engedték be a hívőket és turistákat, majd egyszer csak megnyitották a kapukat és a tömeg szabályosan bezúdult a térre és környékére.

A Vaikánban felállított betlehemi jászolra egy félmeztelen feminista aktivista rontott rá, és megpróbálta az újszülött Jézus szobrot megragadni.

Rovatok