Index Vakbarát Hírportál

Szigorodnak a Mount Everest megmászásának szabályai

2017. december 28., csütörtök 17:12

Törvényt fogadtak el Nepálban csütörtökön arról, hogy a vakok, a kettős amputáltak és az olyan emberek, akik egészségi állapota nem megfelelő, nem mászhatják meg egyedül a világ legmagasabb hegyét, a Mount Everestet, írja az MTI.

A turizmusért felelős minisztérium tájékoztatása szerint a szigorítás azonnal érvénybe életbe lép, így a teljesen vak vagy az olyan emberek, akik két végtagjukat is elvesztették, továbbá azok, akik orvosilag nem alkalmasak a 8848 méteres hegy megmászására, nem kaphatnak az Everestre szóló engedélyt.

A hatóságok szerint óvintézkedésről van szó, amellyel védeni akarják a fogyatékossággal élőket. A szigorítás évek óta napirenden van Nepálban, felmerült többek között az is, hogy 75 évnél idősebbeket nem engednek fel a világ legmagasabb hegyére.

A rendelkezés azoknak is megtiltja a Mount Everest megmászását, akik nem alkalmaznak legalább egy hegyi vezetőt.

A Nepál, India és Kína határán fekvő hegyet már több, fogyatékossággal élő ember is meghódította. Az első teljesen vak hegymászó az amerikai Erik Weihenmayer volt az Everesten 2001-ben, míg az első olyan ember, akinek mindkét lábát amputálták, az új-zélandi Mark Inglis 2006-ban.

A Mount Everestet legkevesebb 5300-an – ebből az elmúlt évben 445-en – mászták meg azóta, hogy Edmund Hillary és segítője, Tenzing Norgay 1953-ban elsőként felért a tetejére. A csúcsot 2002-ben mászta meg először magyar, Erőss Zsolt, majd 2007 májusában Jelinkó Attila jutott fel, 2009-ben Ugyan Anita, majd 2016-ban az asztmás betegséggel küzdő Neszmélyi Emil (hogy a mostani tiltás az ő mászását kizárná-e, az nem derült ki a hírügynökségi beszámolókból). A 2000-es években mellettük számos alkalommal próbálkozott, ám sikertelenül, a Mount Everesttel Klein Dávid (2001, 2005, 2007, 2010), de 1996 óta volt több más magyar expedíció is.

Rovatok