Index Vakbarát Hírportál

Trump: Akkor marad a fiatal bevándorlókat védő szabályozás, ha megépül a fal

2017. december 29., péntek 20:36 | aznap frissítve

Donald Trump a demokratákkal történt szeptemberi egyeztetése után ismét nyomatékosította, a mexikói határra felhúzott fal nélkül nincs jövője a DACA-programnak, ami a kitoloncolástól véd nyolcszázezer olyan fiatalt, akiket illegális bevándorlóként érkező szüleik vittek magukkal az Egyesült Államokba – írja az MTI.

Donald Trump szeptemberben a Fehér Házban egy vacsorán tárgyalt Nancy Pelosival, a demokraták képviselőházi frakciója és Chuck Schumerrel, a szenátusi csoport vezetőjével a DACA jövőjéről, a két demokrata politikus pedig már az egyeztetés után úgy nyilatkozott, sikerült megegyezniük az elnökkel az Álmodozóknak nevezett fiatalok sorsáról úgy, hogy abban nem szerepel a falépítés.

Az elnök ezt rögtön le is tagadta, egy nappal később Twitteren jelezte, hogy a fal építése folytatódik, később pedig a megállapodás reménye is szertefoszlott, a Fehér Ház ugyanis állítólag az eredeti terveknél is több kötelezettségvállalást kért a határvédelmi intézkedések terén, ez pedig éles vitát váltott ki a Demokrata Pártban.

Trump ugyanakkor úgy tűnik azóta sem változtatta meg a véleményét, Twitteren ugyanis azt írta, világosan megmondták a demokratáknak, ők pedig meg is értették, hogy nem lehet DACA a fal és a migrációs lánc megfékezése nélkül, emellett pedig kiemelte azt is, hogy mindenáron meg kell védeni az országot.

The Democrats have been told, and fully understand, that there can be no DACA without the desperately needed WALL at the Southern Border and an END to the horrible Chain Migration & ridiculous Lottery System of Immigration etc. We must protect our Country at all cost!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) December 29, 2017

Jeff Sessions igazságügyi miniszter még szeptember 5-én jelentette be, hogy a kormány hatályon kívül helyezi a DACA-progamot, amelyet 2012-ben rendelettel hozott létre Barack Obama előző elnök. Trump akkor azt mondta, a programot visszavonják ugyan, de csak hat hónap múlva, a kongresszusnak addig ki kell dolgoznia a helyzet átfogó rendezésének törvényi feltételeit. A törvénycsomagról a jövő hónapban kell szavazniuk a törvényhozóknak, így a demokratáknak nem maradt sok ideje, hogy megállapodjanak az elnökkel.

Rovatok