Putyin márciusi választási győzelme nem lehet kérdés, az orosz elnök ezzel 20 éve lesz hatalmon, megelőzve már Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkárt is. Először szavazhat majd a Krím is, és először indulhat az elnökválasztáson Putyin politikai tanítómesterének lánya, Kszenyija Szobcsak, és az ország egyik legextravagánsabb exmilliárdosa, Szergej Polonszkij is. A statiszták küzdelme után persze az a kérdés, milyen hatéves ciklus vár Oroszországra és Putyinra.
Az elmúlt 18 év legcéltudatosabb ellenzéki jelöltje nem indulhat a jövő márciusi orosz elnökválasztáson. Helyette a legextravagánsabbal kell vigasztalódniuk azoknak, akiket érdekel egyáltalán, hogy kit fog legyőzni Vlagyimir Putyin, akinek újraválasztásában az orosz berendezkedés ismeretében nincs értelme kételkedni.
A hivatalban lévők győzelme persze nem Putyin találmánya, bár egyszer 1996-ban homokszem szorult a gépezetbe, amikor a kommunista Gennagyij Zjuganov második fordulóra kényszerítette Borisz Jelcint. (Sokak szerint Zjuganov nyert is, de a zsenge orosz demokrácia védelmének érdekében elcsalt választás eredményének megtámadása sem belföldön, sem külföldön nem volt senkinek érdeke, a mára őfelsége ellenzékévé egyszerűsödött Zjuganov pedig kényelmes pozíciót kapott a Kremltől az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának (KPRF) örökösnek tűnő vezetőjeként.)
Az elnökválasztást március eleje helyett ezúttal március 18-án tartják meg, ez is egy közelmúltban végrehajtott törvénymódosítás révén vált lehetővé.
Önmagában nem lenne nagy jelentősége, március 18. azonban a Kreml jeles dátuma: 2014-ben Oroszország ezen a napon csatolta magához a Krímet. Remények szerint a dátum aktivizálja a kétmilliós félszigetet.
Az orosz katonai jelenlét mellett lebonyolított függetlenségi népszavazáson 90 százalék vett részt, ehhez képest meglepő, hogy a parlamenti választáson csak 42 százalék szavazott, ami jóval elmarad attól az 50-63 százaléktól, ami akkor volt jellemző, amikor a Krím Ukrajna része volt.
Oroszországnak 109 millió választója van, az 1,7 milliós Krím aránya kicsi ugyan, de az ottani szavazáson a részvétel és Putyin győzelmének aránya szimbolikus jelentőségű.
Az idei választásnak így csak formális különlegességei vannak: ez az első alkalom, hogy hat évet kellett várni az előző választás óta, miután a 2008-tól 2012-ig, két putyini ciklus között elnökösködő Dmitrij Medvegyev kezdeményezésére megváltoztatták az alkotmányt, így a 2012-ben megválasztandó elnök már hat éves ciklusra rendezkedhetett be az addigi négy év helyett. És először választ orosz elnököt a Krím félsziget is.
Putyin elnökként, 2008 előtt ellenezte az alkotmánymódosítást, és szavát kínos pontossággal be is tartotta, hiszen a javára eszközölt módosítás nem hozzá, hanem az általa hatalomba küldött Medvegyev nevéhez fűződik.
A történet jól mutatja a rendszer legjellemzőbb vonását: a szabályok színfalak előtti formális betartása, miközben azok színfalak mögötti egyezségek eredményei és épp az eredeti célokat veszik vele semmibe. Ilyen volt Medvegyev 2008-as indítása, mivel az orosz alkotmány kimondta, ugyanaz a személy kettőnél több elnöki ciklust nem tölthet be folytatólagosan. Megszakítással tehát igen, azt a négy évet Putyin kormányfőként bekkelte ki, a hatalom valódi birtokosaként.
Formálisan nem lehet belekötni a választási bizottság hétfői döntésébe sem, amellyel az ellenzék emblematikussá vált alakját, Alekszej Navalnijt tartják távol az elnökválasztástól. (A bizottság vezetője, az emberi jogi biztos Ella Pamfilova mellesleg 2000-ben maga is elnökjelölt volt.)
A felmérések szerint Putyin népszerűsége szinte folyamatosan 65-90 százalékos tartományban van, persze kérdés, mennyire szívesen vállalja névvel, címmel véleményét az átlag orosz. Ráadásul a médiatérben is egyértelműek az erőviszonyok, a tévében sehol sem jelenhetne meg Navalnij.
Ennek ellenére 2013-ban még indulhatott Moszkva polgármesteri címéért, és nem is égett be: a 12 milliós városban alacsony, alig 32 százalékos részvétel mellett a szavazatok 27 százalékát begyűjtötte. A Kreml hivatalban lévő embere 51 százalékot szerzett, és győzött, de éppen csak sikerült elkerülnie a második fordulót, hogy egy az egyben kelljen megküzdenie Navalnijjal.
A korrupcióellenes mozgalmával egyre nagyobb tömegeket megmozgató, bár a demokratikus táborba erős nacionalista nyilatkozatai miatt nehezen besorolható Navalnij a Kirovlesz erdőgazdálkodási céggel kapcsolatos korrupciós ügyben hozott ítélete miatt nem indulhat. 2013-ban öt évet kapott sikkasztásért, ám az ítéletet megsemmisítette az orosz legfelsőbb bíróság az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése alapján, amely szerint a bíróság a bizonyítékok felületes vizsgálata után határozott.
Navalnijnak tehát volt egy strasbourgi döntés alapján az orosz bíróság által is megsemmisített ítélete. Ezután ügye újra végigment az összes stáción, hogy a végén ugyanolyan jogerős döntést hozzanak, mint első alkalommal. Ez most ismét Strasbourgban van, de az ítélet egyelőre érvényben van, a választási bizottság szerint tehát nincs mit tenni, Navalnijt nem lehet bejegyezni elnökjelöltként.
Pedig ezzel még nem állhatott volna startvonalhoz, még össze kellett volna gyűjteni a támogató aláírásokat is, amire állítása szerint már áprilisban elegen jelezték szándékukat. Ezekből idén a korábbi kétmillió helyett a független jelölteknek elég 300 ezer. A könnyítés azonban a jelek szerint csak azt jelenti, hogy az ellenvéleményeket szavazattá alakítani képes jelöltek nem az aláírások érvényességi vizsgálatánál, hanem más szakaszban buknak el az elnökválasztás előtt.
Persze nem mindenki bukik el, bár a jelöltek száma csökken: 2000-ben még tizenegyen, 2004-ben hatan, majd négyen, legutóbb öten indulhattak el. Most lehet, hogy többen lesznek, de ez a lényegen nem változtat. A parlamenti kváziellenzéki Igazságos Oroszország például annyira nem játssza el az ellenzéki szerepet, hogy a korábban már indított pártelnök, Szergej Mironov közölte, pártja Putyint támogatja.
A populista, orosz Liberális Demokrata Párttól (LDPR), mint majdnem mindig, Vlagyimir Zsirinovszkij indul. A Kreml tudatalattijának is nevezett politikus is beáll a lényeges pillanatokban Putyin mögé, inkább az elődjei és a parlamenten kívüli ellenzék szapulása a feladata a 24 éve még a legnagyobb parlamenti frakciót (23 százalékot) adó párt vezetőjének.
Negyedszer, de mégis váratlanul újra indul Grigorij Javlinszkij. A liberális Jabloko párt vezetőjének jelölését elfogadta a választási bizottság, és bár hiába elismert kritikusa a Kremlnek, indulásával a 90-es évek gazdasági liberalizációs programjának atyjaként inkább csak szívességet tesz a vezetésnek.
A kötelező biodíszleteknél sokkal érdekesebb Kszenyija Szobcsak indulása. A 35 éves tévés celeb neve elég komoly politikai tőke is lehetne, elvégre az ő néhai apja nem egyszerűen a Leningrádról épp Szentpétervárra váltó város polgármestere volt, de a peresztrojka alatt, majd a Szovjetunió megszűnése után a demokratikus irányzat egyik legnagyobb tekintélyű alakja, végül pedig egyenesen Vlagyimir Putyin mentora. Az elnök maga is elismerte, milyen sokat jelentett életében Anatolij Szobcsak – akinek 2000-es temetésén, már friss elnökként őszintén megrendültnek látszott –, és aki nélkül más ember lenne.
Az aranyifjak életét egykor egy tévés kvázirealityben is élő Kszenyija Szobcsak szívesen fogalmaz meg kritikát a Kremllel szemben, öt éve még házkutatást is tartottak nála, amikor aktivizálta magát a Putyin-ellenes tüntetési hullámban, de családja révén láthatóan bensőséges viszonyban van az elnökkel. (Az említett házkutatáson fellelt egymillió eurónyi készpénzt is visszakapta.) „Ó, miért adtál neki szót?” – évődött egy sajtótájékoztatón az elnök Szobcsakkal, akit a becenevén, Kszjusának szólított.
Hiába a Putyinhoz intézett releváns kérdések, a baráti viszony láttán vannak, akik Szobcsakot a Kreml jelöltjének tartják, akinek feladata a választások legitimációja, odamondós ellenzéket imitálva, valamennyit begyűjtve Navalnij szavazótáborából. Szobcsak ugyan elmondta, hogy visszalép, ha Navalnij indulhat, de már októberben sejthető volt, hogy nem engedik startvonalhoz.
Szobcsak a minden politikust elutasítók emberének tartja magát, bízva abban, hogy a passzív választókat is sikerül bevonnia. Ez nem feltétlenül jó a Kremlnek: a nagy aktivitás erősíti ugyan erősíti a választás legitimitását, viszont a nem szavazók voksaival könnyebb visszaélni, ahogyan ez számszerűsíthető tapasztalatok is igazolták a korábbi orosz választásokon.
Szobcsaknak még össze kell gyűjtenie az aláírásokat. Mivel őt parlamenten kívüli párt jelölte, a Polgári Kezdeményezés (Grani) csak százezer aláírás kell – a parlamenti párt által támogatottnak nem is kell gyűjteniük –, ez nem valószínű, hogy gondot jelent az orosz elit rebellis celebgyerekének.
Navalnij félreállítását különösen érdekessé teszi, hogy vele ellentétben még lehet elnökjelölt egy másik elítélt. A Szobcsakhoz hasonlóan sajtóérzékeny Szergej Polonszkij első próbálkozását hétfőn ugyan elutasította a bizottság, de csak kisebb formai okokra hivatkozva, így január 8-ig a testület kész befogadni az építőipari fenegyerek papírjait.
Ő már az orosz nagyvállalkozók későbbi generációja: 1972-ben született, a 2000-es évek elején, már ingatlanépítésben utazott, előbb Szentpéterváron, majd Moszkvában. Igazi self-made man, „én semmilyen céget nem privatizáltam, semmiféle természeti erőforrást nem kaptam meg” – mondta egy interjúban az orosz meggazdagodás klasszikus útvonalaira utalva.
22 évesen másodmagával létrehozta a Sztrjomontazst, a lakásépítési boom idején tarolt, aztán a szovjetes hangzású névről a multisabb Mirax Group elnevezésre váltott – a név annyira megtetszett Polonszkijnak, hogy harmadik gyerekének is ezt a nevet adta – és tovább növekedett. Büszkén hirdette, hogy nincs állami szerződése, ami nem volt teljesen igaz, később épp egy olyan projekttel kezdődtek a bajai, amelyet a állami megrendelésre épített, de korábban is nyert tendert az egészségügyi minisztériumtól egy szanatórium felhúzására.
Anyagilag a csúcson 2008-ban volt: 36 évesen 1,2 milliárd dollárra becsülte vagyonát a Forbes. Érdekeltségei voltak Londonban, Miamiben, Montenegróban, Franciaországban, Svájcba, sőt, Kambodzsában, ami később különösen fontos lett. Ekkor kezdhetett bele a cég Moszkva-Cityben a felhőkarcoló-negyed legmagasabb tornyába is. A Föderációs torony – és 130 méterrel alacsonyabb ikertestvére – építése többször leállt, majd újraindult. A szerkezetépítés 2015-ös befejezésekor a maga 373 méterével ez lett Európa legmagasabb tornya, amit nemrég előzött meg a Gazprom szentpétervári felhőkarcolója.
a vállalkozó élete durva hajtűkanyarokat vett: 2008-ban már elismerte, hogy a globális pénzügyi válság miatt újabb projektbe nem kezdenek. A Mirax 2011-ben meg is szűnt, igaz, a később többször átnevezett új céget is Polonszkij vezette. 2013-ra viszont már a Föderációs Torony a Roman Torocenko vezette Aeon Corporationhoz került, 2015-re pedig semmilyen érdemi orosz érdekeltsége nem maradt – írta a Newsru.com.
2011-ben már bőven kiesett a milliárdosok köréből, de akkoriban nem ez volt vele kapcsolatban a legnagyobb hír, hanem ez.
Az ütést egy másik egykori milliárdos mérte rá. Az ex-kgb-s Alekszandr Lebegyev akkor még az Aeroflot résztulajdonosa volt, jelenleg a Kremllel kritikus Novaja Gazetát pénzeli, de nehéz pontosan leírni viszonyát az orosz vezetéssel. Polonszkij a vita hevében repülősnek nevezte Lebegyevet, „aki olyanokat mond, hogy az embernek már viszket tőle a tenyere”.
Túlzás lenne ehhez kötni Polonszkij problémáit, de látványosan ekkor bonyolódtak az ügyei, annyira, hogy az egyik – a már említett, állami megrendelésre épülő – ingatlanát lefoglalták, ő maga pedig még 2011 őszén
Kambodzsában nyolc sziget hosszútávú használati joga az övé, az egyiken kezdett új életet, posztolgatott a boldogságról, meg, hogy mindenki elmehet a francba, de a következő év végén már letartóztatták, azzal a váddal, hogy fogságba ejtette hajója kétfős kambodzsai személyzetét, akiket aztán bedobott a tengerbe. Három hónapig volt kambodzsai börtönben, majd házi őrizetben. Eközben Oroszországban 5,7 milliárd rubeles – akkori áron kb. 40 milliárd forintos – sikkasztással vádolták meg, egy be nem fejezett lakókomplexum kapcsán, amelyre a pénzt már begyűjtötte a vevőktől.
Polonszkij az akkori hírek szerint közben kibékült Kambodzsával, ügyvédje szerint állampolgárságot is kapott – úgy tűnik, végül mégsem –, de a nyugalom nem állt helyre. Kambodzsa ugyan nem adta ki Oroszországnak, de 2015-ben végül egy látványos akció keretében a kambodzsai hatóságok mégis megrohamozták Polinszkij szigetét őrizetbe vették, majd kiadták Oroszországnak.
Elhúzódott ügye kurtán furcsán zárult idén nyáron: 2,6 milliárd rubel elsikkasztásában bűnösnek mondták ki, öt év börtönre ítélték, amit elévülés miatt nem kellett letöltenie. Elítélték, de szabadon távozhatott, és ha a Kremlnek van humorérzéke, annak sem lesz akadálya, hogy hamarosan ő is elnökjelölt legyen, tovább osztva az ellenzéket és elhiteltelenítve a Putyin ellen indulókat.
Borítókép: A 2018-as márciusi orosz elnökválasztást hirdető plakát Moszkvában 2017. december 26-án. Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov