Index Vakbarát Hírportál

Merkel látja, hogy sokan problémának érzik a bevándorlást

2017. december 31., vasárnap 15:37

Angela Merkel német kancellár a társadalmi összetartás erősítésére szólított fel újévi köszöntőjében, írja az MTI. Elmondta, hogy Németország helyzetéről élesen eltérő véleményeket hallani, és megjelent a társadalom megosztottságának érzése is.

Az egyik jellemző vélemény szerint Németország „csodálatos ország”, ahol az alaptörvény értékeinek jegyében zajlik az élet, és amely erős, gazdaságilag sikeres. Olyan ország, ahol minden eddiginél több embernek van munkája, és amelynek „a világra nyitott, sokszínű társadalmában erős az összetartás”. Így nap mint nap milliók hoznak áldozatot másokért önkéntes munkával, például a sport, a betegápolás, vagy a menekültek ellátásának területén.

A másik jellemző vélemény szerint viszont sok ember nem részesül a közös sikerből. Sokan „nem tudnak lépést tartani korunk tempójával”, és azt kell megélniük, hogy gyermekeik a nagyvárosokba költöznek, magukra hagyják őket olyan vidékeken, ahol a bevásárlástól az orvosi ellátásig egyre nehezebb a mindennapi élet. És aggódnak, hogy „túl sok a bűnözés és az erőszak”, és azt kérdezik, hogy „miként tudjuk rendezni és szabályozni a bevándorlást”.

Merkel szerint mindkét vélemény a németországi valóságot jeleníti meg, a sikert és a bizakodást, de a félelmeket és a kétségeket is, és őt mindkettő munkára ösztönzi, hiszen a polgárok azzal bízták meg a politikusokat, hogy gondoskodjanak a jövő kihívásainak megválaszolásáról, és ebben legyenek tekintettel minden egyes állampolgár igényeire, szükségleteire.

Kiemelte, hogy Németország jövője elválaszthatatlanul összefonódik Európa jövőjével, és „a következő évek döntő kérdése” az lesz, hogy miként sikerül összetartani az Európai Unió 27 tagállamának közösségét.

Rovatok