Index Vakbarát Hírportál

Macron az emberi jogokról is beszélgetne Erdogannal

2017. december 31., vasárnap 11:36

Recep Tayyip Erdoğan török elnök szombaton egy tévébeszédben jelentette be, jövő pénteken Franciaországba utazik, hogy a két ország közötti bilaterális kapcsolatokról tárgyaljon, vasárnap azonban a francia elnöki palota azt is közölte, hogy a szíriai és a palesztin konfliktus, valamint az emberi jogok kérdése is terítékre kerül majd a találkozón – írja a Local.

Mindig azt mondom, hogy csökkenteni kell az ellenségeink számát és növelni a barátainkét.

– mondta Erdogan csütörtökön török újságíróknak az EU-s kapcsolatokról, ez a találkozó pedig egy jó kezdet lehet azok helyrehozására.

A franciák által említett témák persze elég kényesek, elég csak Erdogan válaszára gondolni arra, mikor Donald Trump hivatalosan is elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, de az emberi jogok kérdése is érdekes a törökök esetében, főleg mert egy francia újságíró is érintett volt a tavalyi puccs utáni letartóztatásokban, szóval egyáltalán nincs kizárva, hogy semmire nem jutnak majd egymással a felek.

Rovatok