Index Vakbarát Hírportál

Bontatlanul meglett a világ legdrágább vodkája

2018. január 5., péntek 15:37

Bontatlanul megtalálták a világ legdrágább, 1,1 millió eurót (mintegy 340 millió forintot) érő egy üveg vodkát, amelyet kedd hajnalban loptak el egy koppenhágai gyűjteményből.

A koppenhágai rendőrség nem közölt semmit arról, hol és mikor találták rá a drága italra, csupán annyit mondtak, hogy folytatják a nyomozást, jelenti az MTI.

A vodkát a dán főváros Vesterbro negyedében lévő Café 33 bárból lopták el kedden hajnalban. A szórakozóhely tulajdonosa, Brian Ingberg szerint a Russo Baltique márkájú vodka értéke nyolcmillió koronára (340 millió forintra) tehető, köszönhetően az üveg elkészítéséhez felhasznált három kiló aranynak és három kiló ezüstnek. Az üveg díszítéséhez ráadásul egy 1912-es Monte Carló-i raliautó bőrbevonatát is felhasználták.

Ingberg pénteken az AP amerikai hírügynökséggel közölte, hogy a nap folyamán telefonhívást kapott egy ismeretlen személytől, aki közölte vele, hogy egy koppenhágai építkezésen talált rá a palackra, amelyet átad a rendőrségnek.

A bártulajdonos közölte, úgy tudja, nem történt letartóztatás az ügyben.

Ingberg az üveget Oroszországból kölcsönözte egy Dartz Motorz Company elnevezésű, lettországi székhelyű cégtől, amely a világ legdrágább vodkáit és páncélozott személyautóit gyártja. A különleges szeszesital a rablás előtt hat hónapig volt Brian Ingberg 1200 üvegpalackból álló vodkagyűjteményének része.

A bár biztonsági kamerájának felvétele szerint két maszkos, baseballsapkát viselő férfi lehetett a tettes. A rablók rendelkeztek a bár kulcsával, az alagsorban lévő vodkamúzeum ajtaját pedig betörték. Kizárólag a Russo Baltique vodkát vitték magukkal, holott bármelyik másik darabját is ellophatták volna a gyűjteménynek  - mondta el kedden a bártulajdonos.

Rovatok