Index Vakbarát Hírportál

Hercegek tüntettek Szaúd-Arábiában, 11-et le is tartóztattak közülük

2018. január 6., szombat 14:52

11 szaúdi herceget tartóztattak le a hatóságok a megszorítások miatt szervezett szervezett hercegtüntetés miatt – írja a Reuters szaúdi médiaértesülésekre hivatkozva. 

A hercegek azért szervezték a megmozdulást egy rijádi nemesi palotába, mert olyan, helyben extrémnek számító, de európai szemmel teljesen átlagos intézkedéseket vezetett be az állam, mint például az általános forgalmi adó.

Na jó, ennél eggyel komolyabb érvágást is ejtettek az királyi származású családokon, megvonták ugyanis tőlük az eddig automatikusan járó havi juttatásukat és az ingyenrezsit. Szaúd-Arábia gazdaságát komolyan megroppantotta az elmúlt néhány év, az olajár összeesése óta nem igazán talál magára az ország, a költségvetési hiány idén elérheti 195 milliárd riált, és a vezetés többek közt ilyen intézkedésekkel igyekszik korrigálni. 

A tüntetésen azt is követelték a hercegek, hogy kapjanak valamilyen kompenzációt a családok, ha egy rokont halálra ítélnek. A beszámolók szerint a tüntetőkkel először közölték, hogy lehetetlen dolgokat várnak el, és felszólították őket, hogy hagyják el a termet, majd letartóztatták azokat, akik erre nem voltak hajlandók. 

Az uralkodóosztállyal szembeni keménykedés nem most kezdődött a világ legnagyobb olajexportőrénél, tavaly év végén korrupciós vádakkal több arisztokratát letartóztattak (ez mondjuk nem olyan rossz, mint amilyennek hangzik, ugyanis egy ötcsillagos hotelben őrzik őket) azok közül, akik ellenérdekeltek voltak az új trónörökös, Mohamed bin Szalman kinevezésében.  

Rovatok