Index Vakbarát Hírportál

Ecuadornak elege van Assange-ból

2018. január 10., szerda 07:25

Nemzetközi közvetítéssel vetne véget az ecuadori külügyminiszter Julian Assange 5,5 éve tartó patthelyzetének az ország londoni nagykövetségén, tarthatatlannak nevezve azt. Ecuador azt szeretné, hogy egy harmadik ország bekapcsolódásával sikerülne elérni a Wikileaks alapítója sorsának rendeződését.

Julian Assange 2012 nyara óta tartózkodik kényszerűen a londoni Knightsbridge-ben, a Harrod's áruház mögötti épületben, miután Svédország egy szexuális erőszak miatt indult büntetőügyben kérte a kiadatását a britektől. Assange szerint koholt a vád, és mivel nem bízott a svéd igazságszolgáltatás pártatlanságában, valamint tartott tőle, hogy kiadják az USA-nak, amely szerinte politikai okokból üldözi őt a Wikileaks-en megjelent anyagok miatt, a dél-amerikai ország követségére menekült.

Svédországban tavaly ejtették ellene a vádat, azonban ha távozna a követség épületéből, azonnal letartóztatnák, mert amikor oda menekült, megsértette az óvadéki szabályokat. Az ausztrál állampolgár Assange szerint pokoli igazságtalanaság, hogy nem láthatja a gyerekeit felnőni, és Londonnak teljesítenie kéne nemzetközi emberi jogi kötelezettségvállalásait, megvédve őt a politikai üldöztetéstől.

María Fernanda Espinosa ecuadori külügyminiszter szerint a patthelyzet feloldásában Nagy-Britannia is érdekelt. Egy brit kormányszóvivő szerint ugyanakkor Ecuador tisztában van vele, hogy az ügyet egyféleképpen lehet megoldani: ha Julian Assange elhagyja a követséget és bíróság elé áll. (Guardian)

Rovatok