– Talán egy szelet hátszínt? – javasolta az állat. – Fehérboros mártásban dinsztelve? (...) Vagy egy kis bélszínt inkább? – ajánlotta.
– Úgy érted, hogy ez az állat csakugyan azt akarja, hogy megegyük? – suttogta Trillian Fordnak.
– Hogy én? – rökönyödött meg Ford. – Nem értek én semmit!
– Ez egyszerűen iszonyatos! – fakadt ki Arthur. – A legvisszataszítóbb dolog, amiről életemben hallottam.
– Mi a probléma, földlakó? – kérdezte Zaphod, aki időközben az állat hatalmas tomporára helyezte át figyelmét.
– Csak az – mondta Arthur –, hogy nincs kedvem olyan állatot megenni, amelyik felkínálja magát. Szívtelenség volna.
– Még mindig jobb, mint olyan állatot megenni, amelyik nem akarja, hogy megegyék – érvelt Zaphod. 

Ismerik ezt a részletet Douglas Adams regényéből, a Vendéglő a világ végénből? Nos, ha itt még nem is tartanak Svájcban, az elevenen megfőzésre ítélt homárokkal ezután kíméletesebben bánnak.

Módosították ugyanis az állatvédelmi törvényeket, amely így előírja, hogy kíméletesebben bánjanak az élő homárokkal.  Az élő rákféléket, köztük a homárt, tilos ezentúl jégen vagy jeges vízben szállítani és ezentúl kötelező elkábítani, mielőtt megölik őket – mondja ki az új szabályozás, amely márciusban lép életbe.

Az új rendelkezések célja továbbá az illegális kölyökkutya-szaporító telepek felszámolása, a kutyaugatást gátló automata eszközök száműzése, a pontos meghatározása azoknak a tényezőknek, amelyek egy beteg vagy sérült állat elaltatásának feltételei, és hogy a szervezők felelőssége legyen az állatok jólétéről való gondoskodás a nyilvános eseményeken.

Nem csupán a svájciak igyekeznek megóvni a homárokat az állatvédők által kegyetlen konyhai bánásmódnak nevezett gyakorlattól. A szomszédos Olaszország legfelsőbb bírósága tavaly júniusban döntött arról, hogy a homárokat tilos jégen tartani az éttermekben, mert a gyakorlat értelmetlen szenvedést okoz az állatoknak, mielőtt megölnék őket. (MTI)