Recep Tayyip Erdoğan évek óta tartó fenyegetőzése után első ízben támadt a török hadsereg szíriai kurd területre, méghozzá a legnyugatibb kurd kantonra, Afrinra. A támadásra a jelet a török elnök szombati bejelentése adta meg:
Ha Afrin terroristái nem adják meg magukat, összezúzzuk őket.
Márpedig Afrin "terroristái", a kurdok természetesen bejelentették, hogy nem fogják megadni magukat.
A Szíria nyugati részén található tartományt három oldalról közrefogó török, vagy törökbarát erők jelenleg is sorra intézik a légi- és tüzérségi csapásokat a kurd milíciák állásai ellen. Török egységek rakétákat indítottak a 2016-ban, a szíriai ellenzéki milíciákkal szövetségben ellenőrzés alá vont Észak-Aleppóból, illetve délről, Idlib kormányzóságból is.
Ez utóbbinak északi részeit a török hadsereg és vazallusai – iráni, orosz és szír kormányzati beleegyezéssel – elvileg „pacifikációs” céllal szállták meg októberben, de a Haját Tahrír as-Sám dzsihadistáinak kifüstölése helyett inkább észak, azaz a kurdok felé kezdtek megfigyelő- és lőállásokat kiépíteni. A török média szerint a Földközi-tenger partján található Hatay tartományban óriási katonai szállítmányokat mozgatnak az Afrinnal határos területekre, ezek a meg nem erősített értesülések szerint
A szárazföldi offenzívát nem csak a NATO második legnagyobb haderejének felvonulása valószínűsíti, hanem Erdoğan keddi nyilatkozata is, melyben leszögezte, hogy ezúttal is a szíriai szunnita arab milíciákkal szövetségben fognak támadni. A török média kész tényként tárgyalja azt, hogy nem csak Afrin, hanem a manbidzsi kiszögellés ellen is küszöbön áll a támadás.
A Manbidzs városa körüli régiót 2016 augusztusában foglalta vissza (török értelmezésben: foglalta el) a kurd vezetésű, de jelentős arab erőket is felsorakoztató Szíriai Demokratikus Erők (Syrian Democratic Forces – SDF) az Iszlám Államtól, és Törökország azóta követeli, hogy az SDF adja át a területet az által patronált szíriai milíciáknak, és vonuljon vissza az Eufrátesz mögé.
Afrin kétszázezernyi lakójának túlnyomó többsége kurd etnikumú, ami már önmagában kérdésessé teszi, mit is keresnivalója lehet ott a török és arab fegyvereseknek.
Törökország ugyanis a szíriai kurdok vezető erejét, a Demokratikus Egység Pártját és annak fegyveres szárnyát, a Népi Védelmi Egységeket (PYD/YPG) terrorszervezeteknek tartja; rámutatva, hogy ezek ideológiailag és politikailag is a húsz éve börtönben ülő Abdullah Öcalan által alapított Kurd Munkáspárt (PKK) testvérszervezetei. Márpedig a PKK-t széles körben terrorszervezetként ismerik el – magát Öcalant is a CIA emberei tartóztatták le Nairobiban.
Csakhogy már a PKK török hatóságok ellen vívott háborúját sem lehet kizárólag a terrorsémára felhúzni, a Népi Védelmi Egységek helyzetét meg pláne nem (az évszázadok óta fekélyesedő kurd kérdést ebben a cikkben próbáltuk kibontani). Az tény, hogy a szíriai kurdok vállaltan Öcalan tanítványainak tartják magukat. És ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy a köztereket és középületeket a bebörtönzött törökországi vezető képei díszítik, hanem abban is, hogy
De a szíriai kurdok terroristacímkéje mindig is fakónak tűnt egy olyan mezőnyben, melyben az Iszlám Állammal, az an-Núszrával vagy épp a „gázos” Aszad rezsimjével kell versenybe szállni. Törökország számára is elsősorban akkor váltak újból terroristákká a szíriai kurdok, amikor felmerült, hogy biztos hátországot szolgáltathatnak a 2015-ben újra fellángoló törökországi kurd függetlenségi harc résztvevői számára.
Ráadásul az Aszad-ellenes ellenzéki erők impotenciája és/vagy iszlamista elkötelezettsége miatt az SDF maradt az egyetlen erő, mely valóban elkötelezetten harcolt az Iszlám Állam ellen, és az iszlamizálódó Közel-Keleten a maga laikus és demokrata alternatívájával a nemzetközi közvélemény kedvencévé vált.
Az USA ezért a mai napig is libikókázik: egyfelől egyre növeli a kurdok támogatását – Erdoğan adatai/vádai szerint januárig 2000 szállítógépnyi fegyvert kaptak az Egyesült Államoktól –, másfelől pedig NATO-szövetségese érzékenységét figyelembe véve elzárkózik az intézményes kapcsolatok kiépítésétől. Ahogy egy, az amerikai légierő célpontjait kijelölő kurd harcos pár éve a kettősséget megfogalmazta:
Lehetetlen helyzet, hogy a PPK tagja a határ török vagy iraki oldalán "terrorista". De ha ugyanez a harcos átmegy Szíriába, akkor már nem terrorista, hanem az Iszlám Állam elleni koalíció tagja.
Az egész entitás azonban nagyon kiforratlan még, instabilitásához hozzájárul, hogy az Iszlám Államtól elhódított területekkel messze maguk mögött hagyták az etnikai határt, és kurd föderációból egy arab, turkomán, asszír és egyéb csoportokat is magába foglaló konföderációvá kezdenek válni. Ezt jelzi azt, hogy a Népi Védelmi Egységek-ből előbb Szíriai Demokratikus Erő lett, amit 2016 derekán váltott a ma is használt Észak-Szíriai Demokratikus Föderáció elnevezés.
Mi sem mutatja jobban az USA tanácstalanságát, mint hogy az általa vezetett antidzsihadista nemzetközi koalíció szóvivője egy lehetséges afrini háborúról csak annyit tudott mondani, hogy:
Afrin nem tartozik a koalíció műveletei területéhez.
Nem csoda, hogy a szíriai kurdok amiatt aggódnak, hogy Törökország ugyanúgy nemzetközi ellenállás nélkül törheti meg őket, mint ahogyan Irak októberben helyre tette a függetlenedni vágyó Iraki Kurdisztánt. Bár a szíriai kurdok – az iraki pesmergákhoz hasonlóan – kiváló gerillák, azonban még annyira sincsenek ellátva nehézfegyverekkel és légierővel, mint az erbili kormányzat, ezért területvédelemben nincs túl sok esélyük a korszerű légierővel, nehéztüzérséggel és páncélosokkal felvonuló törökök ellen.
Ennek ellenére az évtizede vissza-visszatérő politikai tisztogatások miatt a török hadsereg harckészségével sincs minden rendben, ezt mutatta az, amikor az Iszlám Államtól is csak nagy véráldozatok árán tudták visszafoglalni Észak-Aleppó központját, al-Báb városát. Azt sem szabad elfelejteni, hogy kurdok az elmúlt években már többször is sikerrel védték meg autonómiájukat. A polgárháború első szakaszában állandó csetepatékat vívtak a szunnita milíciákkal, de az igazi vízválasztót Kobani megvédése jelentette, amit – kissé fellengzősen – az Iszlám Állam Sztálingrádjaként is emlegetnek.
Az nem világos, Erdoğannak mi lehet a stratégiai célja Afrin megtámadásával. Valószínűsíthető, hogy a beavatkozás csak korlátozott lesz, és inkább az YPG meggyengítésére fog irányulni, mintsem az etnikailag homogén kurd terület arab ellenzéki milíciáknak való átjátszására. Egyedül Manbidzs városát és az Eufrátesz nyugati partjának kurd kiszögellését annektálhatják a törökbarát szíriai frakciók.
Szerencsére a harci cselekmények intenzitását korlátozhatja az is, hogy
Ezért bár Irán, Oroszország és a damaszkuszi kormány elismeri a szíriai török érdekeket, szinte biztos, hogy nem fognak rábólintani a kurdok elleni totális háborúra.
Azonban a december végén fellángolt idlibi és gútai harcok után egy újabb front azt jelentené, hogy immáron sokadszorra omlik össze a szíriai béke, ráadásul Afrinnal egy eddig közvetlenül nem érintett, ellenben jelentős számú belföldi menekültet befogadó területet is a pusztulás fenyeget.
Borítókép: török tankokat szállítanak a szír határ közelébe 2018. január 16-án. Fotó: Dha / AFP.