2015 óta egyre többen folyamodnak menekültstátuszért Ausztriában, és mivel nagyon sok köztük a kiskorú, egyre sürgetőbbé vált, hogy megoldják ennek a több ezer, többnyire Afganisztánból érkező gyereknek az oktatását – legalább addig, ameddig ott tartózkodnak. A tankötelezettség Ausztriában csak 15 éves korig tart, aki tehát ennél idősebb korban érkezik az országba, azt már nem fogadják az állami iskolák. Számukra jött létre a Jugendcollege, ahol jelenleg is több mint ezer diák tanul.
A Jugendcollege nevű iskolát kifejezetten az országba érkező menekült fiataloknak indították Bécsben 2016 nyarán, előtte egyáltalán nem volt ilyen jellegű intézmény Ausztriában. Az iskola kifejezetten nagy, jelenleg 1002 fiatal oktatását tudják az intézmény keretei között megoldani, a 15 és 21 év közötti fiatalokat fogadják maximum két évre.
A rendelkezésre álló ezer hely mindig be van töltve. Jelenleg a diákok nagyjából fele afgán, de közel háromszázan Szíriából érkeztek, nagyjából százan Szomáliából, legkevesebben jelenleg az iraki és iráni menekültek vannak – mondta el Mari Steindl, a Jugendcollege igazgatója, aki az intézmény Spitalgassén lévő épületében fogadott minket egy látogatásra.
A Jugencollege-ot ne úgy képzeljük el, mint egy klasszikus, egységes tanévi időbeosztáson alapuló iskolát, hiszen minden hónapban van újabb felvétel és ugyanígy elbocsátás is. Ez nem egy regisztrált iskola, hanem az Európai Szociális Alap és Bécs önkormányzatának támogatásával megvalósuló projekt. Steindl szerint nem az az alapvető céljuk, hogy minél hosszabb ideig járjanak ide a gyerekek, hanem inkább az, hogy minél hamarabb tovább tudjanak lépni egy következő szintre.
Ha megértek arra, hogy továbbmenjenek, akkor mi elengedjük őket
– fogalmaz. Sok diákot fel tudnak készíteni arra, hogy dolgozni kezdjen, vagy szakmát tudjon tanulni – ehhez ugyanis elengedhetetlen a német nyelvtudás –, de olyan is akad, aki egy-két év alatt annyira felzárkózik, hogy tovább tud tanulni valamelyik osztrák intézményben.
A legnagyobb nehézséget természetesen az okozza, hogy a menekült fiatalok egymástól teljesen eltérő tudással rendelkeznek, amikor az országba érkeznek. Van olyan gyerek, többnyire az Afganisztánból érkezettek között,
„Az afgán gyerekek is nagyon sokfélék. Függ attól, hogy vallásos családból érkeztek-e, vagy sem, vidéken laktak, vagy egy nagyvárosban, gazdagok vagy szegények, jártak-e iskolába, vagy sem. Ezért nagyon különfélék az ide járó gyerekek is” – fogalmaz az igazgató.
Ebből is következik tehát, hogy első lépésként egy szintfelmérőt készítenek a gyerekkel, amiben főleg a német-, angol- és matematikatudásukra kíváncsiak. Nem mindenki egy csoportba jár tehát, mert annak nem lenne túl sok értelme, a tanulókat igyekeznek úgy beosztani, hogy valóban tudjanak fejlődni. Az első beszélgetésen azt is nézik, van-e egyáltalán valakinek motivációja arra, hogy tanuljon. 15 év fölött Ausztriában nem kötelező iskolába járni, és Steindl szerint aki egyáltalán nem érez erre késztetést, azt inkább eltanácsolják.
A Jugendcollege keretein belül a legfőbb tantárgyak a német, a matematika és a számítógépes ismeretek, de heti több alkalommal gyakorlati órákat is tartanak. Mi is egy ilyen órára csöppentünk be, éppen arról volt szó, hogy mit kell tennie annak, aki Ausztriában jogosítványt akar szerezni. A csoportban jóval több a fiú, alig pár lányt tudtam hirtelen a hátsó sorokban felfedezni.
Emellett kötelező az úgynevezett „kritikus részvétel” óra, ahol demokráciáról, az európai társadalomról és értékekről beszélnek. Az osztályok egyébként koedukáltak, heti egy olyan óra van, amikor különszedik a fiúkat és a lányokat, ekkor többnyire szexuális felvilágosítás zajlik.
„Amikor megnyitottunk, még azt lehetett sejteni, hogy az ide járó afgán fiatalok többsége igen rövid időn belül megkapja a menekültstátuszt, így sürgető volt, hogy minél hamarabb iskolába járjanak. Közben azonban a kormány menekültpolitikája megváltozott, hiszen részben biztonságos országgá nyilvánították Afganisztánt" – mondja Steindl, aki szerint nagyon nehéz pedagógiai helyzetben vannak, hiszen az iskola azzal a céllal alakult, hogy segítsék a fiatalok integrációját. Most azonban a diákok többsége azt sem tudja, maradhat-e egyáltalán az országban.
Fogalmuk sincs, hol lesznek egy év múlva, vagy akár két hónap múlva. Így elég nehéz tanítani, hiszen nehéz motiválni őket a tanulásra, vagy bármi másra is.
A nulláról kezdtünk, és októberben már több mint ezer diák tanult nálunk, minden hónapban háromszáz jelentkezőt felvételiztetünk. Hetente átlagban 35-38 órát tartunk, egész nap tanítunk, délelőtt és délután is vannak foglalkozások, mindezt összesen negyven tanárral. Folyamatosan dolgozunk egy nagyon nehéz helyzetben."
Vannak olyan diákok, akiknek már van menekültstátuszuk vagy érvényes tartózkodási engedélyük, őket a munkaügyi hivatal küldi a Jugendcollege-ba. A diákok másik fele még nem esett át az engedélyeztetési procedúrán, őket a szociális hivatalok irányítják ide, hogy addig is, amíg lezajlik a kérelem elbírása járjanak iskolába.
Sok olyan diák is jár ide, akinek első alkalommal elutasították a kérelmét, ők a törvény szerint még egyszer próbálkozhatnak, de ha akkor sem kapják meg a menekültstátuszt, akkor el kell hagyniuk az országot. Van azonban olyan fiatalkorú is, akit bár elutasítottak, nincsenek iratai, nem megállapítható az állampolgársága, vagy nincsenek szülei, így továbbra is az országban marad. De Steindl szerint erre nincs sok példa, most például nincs is ilyen diák az iskolában.
Az igazgatónő elismeri, hogy egy ilyen intézményt működtetni nem egyszerű dolog. „Természetesen minden probléma felmerül itt is, ami csak elképzelhető. Mi is ugyanúgy küzdünk mindennel, mint más középiskolák,
van szexizmus, erőszak, hiányzás, nacionalizmus, vallási problémák, de mi próbálunk nekik másféle utat és megoldásokat kínálni.
Próbáljuk megmutatni, hogy a problémákat meg lehet oldani kommunikációval is. "
Steindl szerint az iskola falain belül a vallás az egyik legérzékenyebb téma. „Az elején nagy vita volt köztünk, hogy legyen-e imaszoba az iskolában, és végül úgy döntöttünk, hogy nem lesz. Nekem ezzel kapcsolatban eleinte voltak kétségeim, de most már úgy gondolom, hogy jó döntés hoztunk. A diákok maximum négy órára jönnek az iskolába, és ennyi időt a muszlimok hite szerint is el lehet tölteni imádkozás nélkül. Nem szeretjük, ha behozzák a vallást az iskolába, és
ha lenne imaszoba, akkor a nagy nyomás miatt azok is imádkoznának, akiknek amúgy nem fontos a vallás az életében.
Van olyan tapasztalatunk is, hogy a fiúk nyomást gyakorolnak az idejáró lányokra, hogy ha nem hordanak kendőt, akkor nem igazi muszlimok. Igyekszünk kezelni ezt a nyomást, de sokszor mi is tehetetlenek vagyunk. Van, aki meggyőződésből hordja a kendőt, de tapasztalatom szerint a lányok többsége csak az elvárás miatt".
A fiatalokat nemcsak tanítani próbálják, hanem kapnak egy mentorszerűséget is, egy szociális munkás végigkíséri a tanulmányaikat, és együtt próbálják kitalálni, mi legyen a következő lépés. Egy szociális munkásra 35 diák jut, nem túl szoros tehát a kapcsolat, de elvileg a kísérő dolga, hogy jelezze a diák felé, ha készen áll a továbblépésre. A legnagyobb siker természetesen, ha valaki átkerül egy osztrák középiskolába. Ennél azonban sokkal gyakoribb, hogy a fiatalok munkába állnak, amire Steindl szerint van is igény, a nemzetközi cégek folyamatosan keresik az új munkaerőt.
Steindl szerint azonban a kormány és a társadalom kevésbé támogató, mint két-három évvel ezelőtt, most már nagyon sokan inkább elutasítóak. „Most az az irányelv, hogy mindenkit visszaküldenek, akit csak lehet, a fiatalokat is. Pedig azok közül, akik nálunk tanulnak, sokan nem is ismerik Afganisztánt, hiszen már Iránban vagy Irakban születtek, ezért félnek az előttük álló helyzettől.
Van, aki 18 éves, de még sohasem volt Afganisztánban, és most mégis oda akarják visszatoloncolni.
Pedig ezek a gyerekek már itt vannak, és ha már itt vannak, jobb lenne segíteni nekik. Hiszen pár évtized múlva nagy szükségünk lesz rájuk.”
(Címlap- és borítókép: Diákok a bécsi Jugendcollege-ben 2017. november 9-én. Fotó: Ajpek Orsi/Index)