Index Vakbarát Hírportál

Csendes-óceáni partnerekkel tárgyal az USA

2018. január 21., vasárnap 22:34

A Csendes-óceán térségében keres fel partnereket és szövetségeseket James Mattis amerikai védelmi miniszter. Vasárnap indult ázsiai útra, amig pár nappal azután, hogy a Pentagon nyilvánosságra hozta a nemzetbiztonsági stratágiáját. Ebben az állt, hogy Kína egyre agresszívebben, és fenyegetést jelent az USA-ra.

„Mindannyian csendes-óceáni országok vagyunk és az óceán nevében benne van a békesség kifejezés, mi pedig reméljük, hogy a térség békés is marad, úgy, hogy közben valamennyi nemzete felvirágzik” - fogalmazott a védelmi tárca vezetője a vele utazó újságíróknak a Dzsakartába tartó repülőgép fedélzetén.

Dzsakartában James Mattis az indonéz elnökkel és védelmi miniszterrel tárgyal majd elsősorban a tengerészeti együttműködésről, Vietnamban pedig a Kínai-tenger szabad hajózási útvonalainak biztosításáról lesz szó.

Washington mind Indonéziával, mind Vietnammal mélyíteni szeretné katonai együttműködését, pedig Vietnam nem szövetségese az Egyesült Államoknak. Persze nemcsak Indonézia, hanem Vietnam is felszólalt Peking vitatott területi követelései ellen a Dél-kínai tengeren, és mindkét ország elkezdte modernizálni a haderejét.

Rovatok