Index Vakbarát Hírportál

A leváltott katalán elnököt jelölik újra

2018. január 22., hétfő 14:19

Carles Puigdemont leváltott katalán vezetőt nevezte meg hivatalos jelöltként Katalónia elnöki posztjára Roger Torrent, a katalán parlament elnöke. A politikus elmondta, a múlt héten egyeztetett a helyi törvényhozás pártjaival, amelynek eredménye szerint Puigdemont rendelkezik a legnagyobb támogatással. Puigdemont eddig azért nem térhetett vissza, mert a nemzetközi elfogatóparancsot ugyan visszavonták ellene, de Spanyolországban továbbra is elfogatóparancs van érvényben.

Puigdemont most egyébként átment Dániába, ahol egy Katalóniáról folyó vitán vesz majd részt, írja a BBC.

A házelnök bejelentette azt is, hogy találkozót kezdeményez Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel Katalónia jelenlegi „rendellenes" helyzetének megvitatásáról, ahol a parlament „nyolc képviselője látja megsértve politikai képviselethez való jogát és az állampolgárokét, akiket képvisel".

Mint mondta, találkozni kíván azzal a három katalán képviselővel, akik most előzetes letartóztatásban vannak, valamint a leváltott elnökkel és négy politikustársával, akik pedig Brüsszelben. A katalán parlament elnöke arról nem beszélt, hogy mikor szavaznak a képviselők a jelöltről, a jogszabályi előírások szerint az elnökválasztási folyamatot január 31-ig meg kell kezdeni.

Egyelőre az sem tisztázott, hogy a távollévő elnökjelölt miként venne részt a róla szóló választásban. Internetes Skype-kapcsolat révén, vagy egy másik képviselő olvasná fel helyette programbeszédét, esetleg a szöveget írásban nyújtanák-e be a törvényhozásnak – korábban ezek a lehetőségek merültek fel.

A katalán parlament jogászainak múlt heti állásfoglalása szerint a jelölt személyes jelenléte elengedhetetlen a vita és a szavazás során. Így vélekedik erről a spanyol kormány is, amely bírósághoz fordul, hogy ha mégis elnökké választják a külföldön tartózkodó katalán politikust.

Carles Puigdemont újraválasztását az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) függetlenségi pártok támogatják, amelyeknek azonban nincs többségük a parlamentben. Puigdemont újraválasztásához szükség van a parlament harmadik függetlenségi pártjának, a Népi Egységnek (CUP) a szavazataira is, amely azonban egyelőre nem döntött erről, írja az MTI.

Megválasztását kérdésessé teszi az is, hogy vajon a házelnökség engedélyezi-e a Brüsszelben lévő képviselő szavazatainak átruházását, amelyek nélkül szintén nincs meg a szükséges többség. A spanyol kormány korábban azt is jó előre jelezte, ha jóváhagyják, ezt a döntést is megfellebbezi a bíróságon.

Rovatok