Növekszik a katonai nyomás az északnyugat-szíriai Afrin kantonon, melyet mind a négy égtáj felől Törökországhoz tartozó, vagy a török hadsereg által ellenőrzött területek vesznek körül. A török hadsereg hétfőn is folytatta a kurd állások bombázását, és egyedül Dzsideresz városából 12 légicsapást jelentettek a kurd hatóságok. A hétvégén több mint 100 célpontot ért tüzérségi- vagy légitámadás, ami a kanton 1800 négyzetkilométerére vetítve elég sűrűnek tűnik.
Afrinba nyugatról és északról (azaz török területekről) megkezdék a benyomulást török hadereg és a török támogatást élvező szíriai szunnita arab és turkomán milíciák egységei is, de hétfőig csak összesen négy helyen tudták megtörni a kurd ellenállást. Az Olajfaág Hadművelet-re keresztelt offenzívában résztvevő szíriai milíciák - saját adataik szerint – 25 ezer katonát vetnek be. A milíciák között több olyan, a Szabad Szír Hadsereg koalíciójába tartozó egység is felvonul, melyet az Obama-kormányzat az Aszad-rezsim és az Iszlám Állam elleni harcra szerelt fel – például korszerű TOW tankelhárító rakétákkal.
A szíriai kurdokkal ellentmondásos viszont ápoló iraki Kurdisztáni Régió – melyet idén ősszel kényszerített függetlenségi törekvéseinek feladására a bagdadi kormányzat – bejelentette, hogy bár szívesen küldene csapatokat Afrinba a „szent ellenállás” támogatására, de erre nincs lehetősége, és egyébként is inkább Ankarába küldenének egy delegációt a párbeszéd előremozdítására.
Recep Tayyip Erdoğan török elnök azonban elkötelezte magát a háború mellett, melynek céljául nem csak Afrin „terroristáinak” megtörését jelölte ki, hanem leszögezte, hogy kelet felé, Manbídzs városa ellen is megindul a támadás. A 200 ezres Manbidzs városa körüli régiót 2016 augusztusában foglalta vissza (török értelmezésben: foglalta el) a kurd vezetésű, de jelentős arab erőket is felsorakoztató Szíriai Demokratikus Erők (Syrian Democratic Forces – SDF) az Iszlám Államtól, és Törökország azóta követeli, hogy az SDF adja át a területet az által patronált szíriai milíciáknak, és vonuljon vissza az Eufrátesz mögé.
Hétfőre egyébként körvonalazódtak a török stratégiai célok is: Törökország egy 30 kilométeres biztonsági zónát akar létrehozni déli határa mellett – ami egyet jelent a szíriai autonóm kurd területek nagy részének annexiójával. A török expanzióval kapcsolatban Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a hét végén óvatosan aggodalmát fejezte ki török kollégájának, Mevlut Cavusoglunak, de Erdoğan egy nyilatkozatában durván legorombította szövetségesét:
Nem érdekel bennünket, mit mondanak. (...) Meg fogják tanulni, milyen rosszul tették, hogy egy terrorszervezetben bíztak.
A papíron a NATO második legnagyobb haderejének elvileg nem okozhat gondot a légierővel egyáltalán nem rendelkező, és csak könnyű tüzérséggel felfegyverzett kurd milíciák legyőzése. Azonban Vietnam óta számos háború mutatta meg, hogy egy dolog a terület elfoglalása, egy másik dolog a terület megtartása és a szinte borítékolható gerillaháború megnyerése.
Törökország közvetlen indoka a harcok megindítására az volt, hogy az Egyesült Államok bejelentette, felszereléssel és kiképzőkkel támogatja egy 30 ezer fős szíriai határvédelmi erő felállítását, melynek felét a kurdok vagy szövetségeseik adnák (ami abból a szempontból érthető, hogy az SDF hosszú szakaszokat ellenőriz a török és az iraki határon is). Az egységek felállítása már meg is kezdődött a kurd területeken.
Az Afrin elleni támadás egyébként egyáltalán nem váratlan, ugyanis előkészítése már októberben elkezdődött, amikor a török hadsereg az Aszad-rezsim, Irán és Oroszország jóváhagyásával ellenőrzése alá vonta a kantonnal délről határos Idlib kormányzóság egy részét. Egyébként az iráni és szír kormányzati tiltakozás valószínűleg csak a nyilvánosságnak szólt, szinte biztos, hogy a török vezérkar a hadműveletről – a 2016-os észak-aleppói intervencióhoz hasonlóan - előre egyeztetett a szíriai polgárháborúban érdekelt hatalmakkal.
Az afrini háború okai természetesen az évszázada megoldatlanul hagyott kurd kérdésben gyökereznek. Török részről a beavatkozást azzal indokolják, hogy a szíriai kurdok vezető ereje, a Demokratikus Egység Pártja és annak fegyveres szárnya, a Népi Védelmi Egységek (PYD/YPG) terrorszervezetek, melyek magukat a húsz éve börtönben ülő Abdullah Öcalan által alapított, nemzetközi terrorszervezetként számon tartott Kurd Munkáspárt (PKK) részének tartják.
Azonban érdemes leszögezni, hogy a mára Szíria területének 25 százalékát ellenőrző, az Iszlám Állam elleni harc során az USA szövetségesévé váló YPG nevéhez nem köthető a szíriai dzsihadisták vagy az Aszad-rezsim tevékenységéhez mérhető terror. Ellenben az Iszlám Állam elleni sikerei révén mára Szíria területének 25 százalékát ellenőrző YPG pont marxista-baloldali ideológiája miatt a Közel-Keleten szokatlan elkötelezettséget mutat a föderalizmus, a bázisdemokrácia, a szocializmus vagy a feminizmus iránt.
Az afrini háború az egész régió hatalmi politikáját felrázza. Egyfelől az a paradox helyzet állt elő, hogy az Egyesült Államok két szövetségese esett egymásnak. Másfelől pedig a nemzetközi közösség ráadásul amiatt is aggódhat a terrrorizmus-szempontból egyáltalán nem indokolt offenzíva miatt, hogy az
egy újabb frontot nyitott az eddig is már 600 ezer halottal járó szíriai polgárháborúban.
Ráadásul mivel Afrin 200 ezeres lakossága szinte száz százalékig kurd etnikumba tartozik, ezért egy török vagy törökpárti arab megszállás borítékolja az elhúzódó gerillaháborút. Amellett egy egész Észak-Szíriára kiterjedő háború kiszámíthatatlan következményekkel járhat az amúgy is instabil, a PKK gerillaháborúja és a török hatóságok megtorló akciói által dúlt Dél-Törökországban, ahol becslések szerint 15 millió kurd lakik.
És ezek a bizonytalansági faktorok végső soron bedönthetik a menekültek megállításáról szóló, amúgy is düledezőfélben levő alkut az EU és Törökország között, mivel továbbállásra késztetheti a törökök által feltartóztatott hárommillió menekültet. Afrin kanton egyébként jelenleg a helyi lakosság számát meghaladó, 300 ezernyi kurd, jezidi, arab és turkomán etnikumú menekült él.
Nyitókép: A Szabad Szír Hadsereg katonái lövik a PKK/PYD állásait Idlibnél, január 19-én (Onur Coban/Anadolu Agency/Getty Images Hungary)