Index Vakbarát Hírportál

Újraindulhat az amerikai kormányzat

2018. január 22., hétfő 19:02

A demokraták megállapodtak a republikánusokkal az amerikai kormányzat ideiglenes finanszírozásáról, ami így valószínűleg átmegy majd a szenátusban, írja az AP. Chuck Schumer, a demokraták szenátusi vezetője megerősítette, hogy ezzel véget érhet az amerikai kormányzat három napja tartó leállása.

A szenátus nem szavazta meg a szombat hajnali határidőig a kormányzati hivatalok és ügynökségek munkájának finanszírozását biztosító törvényt, ezért éppen egy évvel Donald Trump beiktatása után leállt az amerikai kormányzat.

A szövetségi intézmények ilyen esetekben egészen addig működésképtelenül állnak, amíg a kongresszusban nem sikerül közös nevezőre jutni a költségvetés ügyében. Azt itt írtuk le részletesen, mivel is jár egy ilyen shutdown az államigazgatásnak és a lakosságnak.

Az még nem világos, hogy hétfőn pontosan meddig szavaznák meg a finanszírozást. A múlt héten a republikánusok február 16-ig akartak hosszabbítani, de a demokraták ebbe nem mentek bele. Azóta egy február 8-i időpontról lehetett hallani.

Az egész alapja az, hogy a kormányzat leállásának fenyegetése mellett a szavazáshoz közeledve mindkét párt – és az egyenletben sokszor külön is szereplő elnök – próbál a végsőkig kitartani, hogy neki fontos elemek is bekerüljenek, vagy benne maradjanak a költségvetésben.

Nem példa nélküli az ilyen kormányleállás az Egyesült Államokban. 1978-ban 18 napig tartott, Bill Clinton alatt viszont 1995-ben két részletben összesen 27 napra is leállt a kormányzat, mielőtt 1996-ban egy újabb shutdown következett.  Legutóbb 2013-ban volt ilyen , miután a két párt nem tudott megegyezni a költségvetés alapjairól. Akkor 16 napig álltak bénultan a szövetségi intézmények.  A CNN szerint  azonban annyiból kivételes a mostani helyzet, hogy az elmúlt évtizedekben ez volt az első, aminél a kongresszus mindkét házát és az elnököt is ugyanaz a párt adja.

Rovatok