Index Vakbarát Hírportál

Összeverekedtek a pilóták a pilótafülkében, kirúgták őket

2018. január 24., szerda 15:11

A Jet Airways légitársaság pilótái január elsején, a London - Mumbai járaton bunyóztak össze, amikor a gép a levegőben volt, írja a BBC. 324 utas tartózkodott a gépen, amikor a jelentés szerint a férfi pilóta felpofozta kolléganőjét. A gép biztonságosan landolt végül Mumbaiban.

A légitársaság mostanáig vizsgálta az esetet, és végül a pilóták menesztése mellett döntöttek, ugyanis a verekedéssel komoly veszélynek tették ki az utasokat. A dulakodás alatt kétszer is felügyelet nélkül hagyták a vezérlőpultot, legalábbis az indiai repülésirányítási központ egyik szenior hivatalnoka ezt mondta a Press Trust of India hírügynökségnek.

"Egyikük kijött a pilótafülkéből, egy órával leszállás előtt és arra panaszkodott, hogy társa fizikailag bántalmazta. Aztán a másik pilóta is kijött, ezzel teljesen felügyelet nélkül hagyva a pilótafülkét" - fogalmazott.

Indiai lapok szerint a nő könnyek között hagyta el a fülkét, miután férfi társa megütötte, de végül kollégái meggyőzték, hogy folytassa munkáját. 

Rovatok