Index Vakbarát Hírportál

Ausztrálok tízezrei ünnepeltek vagy tüntettek a nemzeti napon

2018. január 26., péntek 11:42

Ausztrálok tízezrei tüntettek és ünnepeltek Ausztrália nemzeti napján országszerte pénteken, ugyanis 1788-ban ezen a napon érkeztek meg az első brit telepesek a kontinensre. A nemzeti ünnep a bennszülöttek számára az elnyomás kezdetét jelenti, ezért annak felülvizsgálatát követelik a kormánytól, írja az MTI.

"Ausztrália ma egy változatos társadalom, amely mindenkit befogad, tehát meg kell változtatni a dátumot" - magyarázta Rachel Muir, a melbourne-i tiltakozások egyik résztvevője. A délkelet-ausztráliai nagyvárosban több mint tízezer ember csatlakozott az invázió napjának elnevezett megmozdulásokhoz, de a kontinensnyi ország több másik városában, köztük Sydneyben, Brisbane-ben, Adelaide-ban, Hobartban és Perth-ben is sor került hasonló tiltakozásokra.

A Guardian beszámolója szerint az egyik Ausztrália napi parádéra ellentüntetők is érkeztek, akiknek az egyik szervezője hangosbeszélőn arról beszélt, hogy

Miért lengettek ausztrál zászlókat mellettünk? Miért ünneplitek a népirtást?

A lap azt is írja, hogy a rendőrök is meglepődtek, mennyien tüntettek a nemzeti nap dátuma ellen.

Ausztrália napjának dátuma évek óta megosztja a lakosságot. Tavaly Viktória szövetségi állam három önkormányzata döntött úgy, hogy a továbbiakban nem ünnepli meg január 26-át. Malcolm Turnbull ausztrál kormányfő viszont határozottan ellenez minden változtatást. A bennszülöttek száma az első telepesek megérkezésekor egymillió körül lehetett. Ma 650 ezer fővel Ausztrália 24 milliós lakosságának mindössze 3 százalékát teszik ki, és az egyik leghátrányosabb helyzetű csoportnak számítanak. A parázs viták ellenére egy nemrég készített felmérés rámutatott, hogy a legtöbb ausztrál nem tudja, mi is történt január 26-án.

Rovatok