Index Vakbarát Hírportál

Rendőrök dekriminalizálnák a marihuánát Németországban

2018. február 5., hétfő 19:34

Német rendőrök egy csoportja a marihuána dekriminalizáció mellett szólalt fel. A 15 ezer tagot számláló  Német Nyomozók Egyesülete (DBK) csoport nyilatkozatában azt írja, hogy nem létezett egy társadalom sem kábítószer használat nélkül, és ezt el kell fogadni. A csoport vezetője, André Schulz szerint az önkényes tiltást fel kellene oldani, és egy biztonságos piacot kell létrehozni a marihuánának. 

A Hamburger Morgenpostnak nyilatkozó nyomozó szerint a tiltás egyáltalán nem bizonyul hasznosnak, mivel a fogyasztástól nem tartja vissza az embereket, cserében megbélyegzi őket, növeli az esélyét, hogy a büntetett fogyasztó később beilleszkedjen bűnözői körökbe, és rengetek energiát vesz el a rendőrségtől, miközben a fogyasztók száma nem csökken. 

Elmondása szerint az esetek hetven százalékában fogyasztókat büntetnek, és nem a csempészeket vagy a terjesztőket. Szerinte hatékonyabb lenne a megelőzésre, és a mértékletes fogyasztásra helyezni a hangsúlyt, illetve a függőket segíteni a felépülésben. 

A német lakosság úgy tűnik azonban, hogy nem ért egyet Schulz-cal. Egy közvélemény kutatás szerint a német lakosság döntő többsége nem támogatja a marihuána dekriminalizációját. Ezer emberből a megkérdezettek közel kétharmada továbbra is büntetné a szer használatát, és csak 34 százalékuk támogatta a tiltás feloldását. 

A német parlament januárban engedélyezte az orvosi célra történő marihuána használatot. A márciusban életbe lépett törvény szerint a súlyos betegségben szenvedők kérvényezhetik az orvosi marihuánát. Az első évben 13 ezren igényelték a szert, az előzetesen várt 700 ember helyett.

(via Telegraph)

Rovatok