Index Vakbarát Hírportál

Salah Abdeslam felmentését kéri az ügyvédje

2018. február 8., csütörtök 19:30

Salah Abdeslam ügyvédje eljárási hibákra hivatkozva védence felmentését kérte csütörtökön a gyilkossági kísérlet miatti brüsszeli büntetőper tárgyalásán, illetve azt állította, hogy nem a 2015. novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjének tartott férfi lőtte meg a búvóhelyére kiérkező rendőröket a belga fővárosban, írja az MTI.

Az ügyvéd arról számolt be, hogy több ügyészségi dokumentum is franciául íródott, nem flamand nyelven, s ez ebben az esetben nem felel meg a Belgiumban hatályos nyelvhasználati törvényeknek, az eljárást ezért véleménye szerint meg kell szüntetni. Szerinte nem a párizsi merényletek óta szökésben lévő Abdeslam lőtt rá a búvóhelyéül szolgáló brüsszeli lakáshoz kiérkező rendőrökre 2016 márciusában, hanem egyik társa, Mohamed Belkaid, akit a helyszínen agyonlőttek. A lövöldözésben négy rendőr megsebesült. Abdeslam és harmadik társa el tudott menekülni, de később elfogták őket. Azt is kiemelte, hogy nincs olyan eleme a történteknek, amely terrorcselekményre utalna, mindössze spontán menekülési kísérletről volt szó. "Súlyos dolog rálőni a rendőrökre, de távol van a terrorista kontextustól" - mondta, és figyelmeztetett arra, hogy nem szabad összemosni ezt a pert a párizsi terrortámadások ügyével.

A vádlottak ellen gyilkossági kísérlet és tiltott fegyvertartás miatt indítottak eljárást Belgiumban. Ha bűnösnek találják őket, 20 év börtönt is kiszabhatnak rájuk. Abdeslamnak Franciaországban is bíróság elé kell majd állnia a 2015. november 13-án hét helyszínen elkövetett merényletek miatt, amelyekben 130 ember vesztette életét. A tettesek közül többen is Brüsszelben éltek korábban. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

Rovatok