Index Vakbarát Hírportál

Atomkoffer miatt dulakodtak Trump emberei kínai biztonságiakkal

2018. február 19., hétfő 09:26 | aznap frissítve

Dulakodás volt az atomkoffer miatt Donald Trump emberei és kínai biztonságiak között novemberben, amikor az amerikai elnök még novemberben Pekingben járt.

Az Axios amerikai lap öt forrás alapján állítja, hogy tavaly november 9-én, amikor Trump a Nagy Népi Csarnokba látogatott, a biztonságiak nem akarták beengedni az épületbe azt a katonát, akinél az a koffer volt, amellyel az elnök felhatalmazást adhat atomtámadás megindítására, írja az MTI.

Pedig ennek a katonának és egy orvosnak mindig az elnök közelében kellene lennie. Az amerikai delegáció egyik tagja a biztonságiak ellenállása miatt értesítette John Kelly kabinetfőnököt, aki közbelépett és közölte az amerikai küldöttséggel, hogy ne álljanak meg. "Bemegyünk" - mondta a delegációnak az MTI szerint.

Ekkor kezdődött a dulakodás.

Egy kínai biztonsági ember megragadta Kellyt, aki ellökte őt magától, mire az amerikai titkosszolgálat egyik tagja megragadta és földre teperte a kínait. Az egész pár pillanatig tartott, a jelenlévőket pedig mind arra kérték, hogy ne beszéljenek a történtekről.

Trump csapata az Axios információi szerint előzetesen megfelelően tájékoztatta a kínaiakat mindenről, de a hírportál szerint valaki vagy nem kapta meg az erről szóló feljegyzést, vagy szándékosan döntött úgy, hogy konfliktust gerjeszt. A lap úgy tudja, hogy az atomkoffer egyetlen pillanatra sem került a kínaiakhoz, és később bocsánatot is kértek a félreértés miatt.

Rovatok