Index Vakbarát Hírportál

Csehországban őrizetbe vettek egy kurd vezetőt

2018. február 25., vasárnap 14:14 | aznap frissítve

Törökország kérésére a cseh hatóságok őrizetbe vették Prágában Szaleh Muszlimot, a legjelentősebb szíriai kurd párt egykori vezetőjét – írja az MTI az Anadolu török hírügynökség jelentése alapján. A hírt kurd illetékesek is megerősítették.

A Demokratikus Egység Pártjának (PYD) politikusa egy konferencián vett részt a cseh fővárosban. A tanácskozás egy török résztvevője lefényképezte őt, ez után a cseh rendőrség Törökország kérésére őrizetbe vette a szíriai kurd vezetőt - mondta el egy Muszlimhoz közelálló forrás. 

A cseh rendőrség szóvivője vasárnap megerősítette, hogy őrizetbe vettek egy 67 éves külföldit, akit köröz a török Interpol, de nem nevezte meg az illetőt. Andrea Zoulova szóvivő közölte, hogy vasárnapra virradóra vették őrizetbe egy cseh ügyész előzetes hozzájárulásával a körözött személyt.

Ankarában Bekir Bozdag török miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy a két ország külügyminiszterei meg fogják vitatni Száleh Muszlim szíriai kurd vezető kiadását Törökországnak. Újságíróknak elmondta, hogy a török igazságügyi, belügy-és külügyminisztérium dolgozik Muszlim kiadatásán.

A Demokratikus Egység Pártját (PYD) Törökországban terrorista csoportként tartják számon, amelynek katonai szárnya, a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) - amelyről legutóbb a berkeiben zajló feminista forradalom kapcsán írtunk hosszabban az Indexen - nevű milícia jelentős területeket tart ellenőrzése alatt Szíria északi, török határ menti körzeteiben. A szíriai konfliktus 2011-es kezdete óta a kurd milícia és szövetségesei önhatalmúlag autonóm kantonokat alakítottak ki a térségben.

Ankara, amely a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tartja az YPG-t, január 20-án hadműveletet indított ellene Észak-Szíriában, Afrin térségében. Törökországban 2016 novembere óta letartóztatási parancs van érvényben Muszlim ellen egy ankarai merénylettel kapcsolatban. A szíriai állampolgárságú férfi fejére egymillió dollár jutalmat tűztek ki a török hatóságok annak ellenére, hogy tavaly távozott a párt vezetéséből. Muszlim a közel-keleti helyzetről rendszeresen Prágában megrendezett tanácskozáson vett részt meghívott vendégként. 

Rovatok