Index Vakbarát Hírportál

110 iskolás lányt rabolt el a Boko Haram

2018. február 28., szerda 12:04

A nigériai kormány nyilvánosságra hozta annak a 110 eltűnt lánynak a nevét, akiket azóta nem láttak, hogy múlt héten a Boko Haram nevű terrorszervezet megtámadott egy lányiskolát Dapchiban. A lányok közül a legfiatalabb 11 éves, a legidősebb 19.

Harci gépek, helikopterek, felderítő gépek is részt vesznek a lányok keresésében.

A most elrabolt lányok egyikének édesapja azt mondta a CNN-nek, hogy nem elégedett azzal, ahogy a kormány kezeli a helyzetet. Amikor a támadás történt, nem voltak biztonsági erők a településen, most bezzeg katonák százai veszik körbe az iskolát, így információhoz sem jutnak.

Muhammadu Buhari, Nigéria elnöke is megszólalt, sajnálkozott az eset miatt, és azt mondta, osztoznak a fájdalomban. Biztos abban, hogy meg fogják őket találni.

A mostani támadás csupán 275 kilométerre található attól az iskolától, ahol szintén egy támadásban a Boko Haram 300 iskolás lányt rabolt el 2014-ben. Egy idő után a hatalmas nemzetközi felháborodás eredményeképpen többüket elengedték, de száz lányról a mai napig nem tudnak közülük.

Rovatok