Index Vakbarát Hírportál

Orosz külügy: Putyin nem blöffölt

2018. március 2., péntek 15:25

Sokan szeretnék hinni, hogy az elnök blöffölt – mondta az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova az Index kérdésére a pénteki sajtótájékoztatón Vlagyimir Putyin előző napi beszédje kapcsán, amelyben az orosz elnök forradalmian új robotrakéták hadrendbe állításáról számolt be.

17 nappal az elnökválasztás előtt meggyőzően hatott a bejelentés, amelyet Putyin számítógépes animációval támasztott alá, bizonyítva, hogy az új orosz robotrakéták és tengeralattjáró drónok úgy képesek atomtöltetet juttatni a célpontig, hogy azok ellen a jelenlegi amerikai rakétavédelmi rendszerek tehetetlenek.

Egyelőre csak a számítógépes animációkat tárta Putyin a nyilvánosság elé. Hogy más módon is igazolja-e Oroszország az új fegyverek meglétét, arra Zaharova azt mondta, az orosz védelmi minisztérium példátlanul nyitott, ha lesznek kérdések az orosz fél felé, azokra válaszolni fog. „a 20. században nem ez a nyitottság volt jellemző, Oroszország azonban az együttműködés híve, a hadiipar területén is.” - mondta Zaharova.

„A nemzetközi biztonság közös megteremtésében vagyunk érdekeltek” - Zaharova szerint az amerikai rakétavédelmi rendszerekkel kapcsolatos orosz fenntartásokat jelezve Moszkva évekkel ezelőtt is szervezett konferenciát, ám az ott felvetett javaslatok érdemi válaszok nélkül maradtak.

„Helyette csak egyre nagyobb katonai erők jelentek meg határainknál, agresszív retorikával szembesültünk, egyre kevésbé burkolt nyomás nehezedett Oroszországra.”

Zaharova szerint nagyon sok minden bekövetkezett abból, amiről Vlagyimir Putyin a 2007-es müncheni beszédében szólt, mégsem fogadták megértéssel, ahogyan nem reagált a nemzetközi közösség arra sem, hogy 2015-ben az ENSZ közgyűlésén Putyin a terrorizmus elleni közös küzdelemre szólított fel. (Ez azonban már a Krím egyoldalú elcsatolása után történt, ami eleve gátja volt a Moszkvával való nemzetközi együttműködésnek.)

Moszkva kiállt a kárpátaljai magyarok mellett

„A közelmúltban támadás érte a kárpátaljai magyarok képviseletét, csak azért, mert a magyar kormány határozottan kiállt a kisebbségének védelme mellett” - mondta Zaharova beszámolójában, megjegyezve, hogy az ukrán fél inkább azt sejteti, hogy a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének (KMKSZ) ungvári képviseletét rövid időn belül másodszor elért Molotov-koktélos támadás mögött oroszok állnának. „És az ukrajnai orosz képviseleteket is mi támadjuk meg?” - kérdezte Zaharova, kifogásolva, hogy az ukrán hatóságok azokat az ügyeket sem tárják fel, sőt, többször passzív szemlélői az eseményeknek.

Aleppo jobb, mint Rakka

Zaharova a szíriai helyzettel kapcsolatban elmondta, aggasztó helyzet alakult ki a korábban az Iszlám Állam terroristáinak fővárosaként szolgált Rakkában, amelyet az Egyesült Államok és szövetségeseik „a földdel tettek egyenlővé.” Ehhez képest véleménye szerint sokkal kevesebb szó esik az ott kialakult humanitárius helyzetről, mint az orosz segítséggel a szíriai hadsereg ellenőrzése alatt álló Aleppóról, ahová viszont 200 ezer ember tért már vissza. „Nyilván sokakat bosszantanak ezek az adatok, a nyugati újságírók nem akarnak erről írni” - mondta Zaharova, aki szerint az Aleppót szoros figyelemmel kísérő humanitárius szervezetek valamiért nem foglalkoznak a rakkai helyzettel.

Amerikában verik a négereket

„Ha az amerikai külügyminisztérium még egyszer azt meri mondani egy újságírónak, hogy azért nem válaszol, mert Oroszországból jött, akkor elkülönített helyet fogunk létrehozni az amerikai újságíróknak” - Zaharova később pontosította, hogy az elkülönített helyet a sajtótájékoztatókon fogják fenntartani az amerikaiaknak, hogy átérezzék, milyen ez a bánásmód. „Volt idő, hogy bőrszínük szerint különítették el az embereket a buszokon, nem kéne ehhez a gyakorlathoz visszatérni és származásuk, állampolgárságuk szerint megkülönböztetni embereket” - mondta Zaharova, megköszönve az amerikai újságíróknak, hogy a Fehér Ház-i incidens során kiálltak az orosz újságíró mellett.

Rovatok