Index Vakbarát Hírportál

Történelmi találkozó Kim Dzsongun és Dél-Korea között

2018. március 5., hétfő 23:50

Először ült egy asztalhoz dél-koreai delegáció Kim Dzsongun észak-koreai vezérrel hétfőn, jelentette a Reuters és az észak-koreai állami média. Kim még ebédre is vendégül látta a magas rangú, a két ország kapcsolatáért felelős politikusokat.

A történelmi találkozón egyelőre csak az egyeztetés lehetőségéről egyeztettek, ám ez fontos előrelépés, ugyanis először volt hivatalos téma a feszült helyzet feloldására való törekvés – mind Észak- és Dél-Korea, mind Észak-Korea és az Egyesült Államok között.

Az helyzet megoldásának akadálya lehet viszont, hogy az Egyesült Államok mindenképpen szeretné, ha Phenjan leszerelné atomfegyvereit, míg Észak-Koreát a közelgő határ melletti közös dél-koreai, amerikai hadgyakorlat aggasztja, amit a téli olimpia miatt halasztottak március elejére.

Rovatok