Index Vakbarát Hírportál

Egy előzetesben lévő politikust jelöltek Katalónia új elnökének

2018. március 5., hétfő 21:34

Jordi Sánchez Katalónia új elnökjelöltje - közölte döntését hétfőn Roger Torrent, a barcelonai parlament elnöke, miután napközben egyeztetett a törvényhozás pártjainak képviselőivel.   Sánchez a függetlenségi Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) jelöltje, akit támogat a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) is. A baj csak az, hogy

az új elnökjelölt előzetes letartóztatásban van.

Jordi Sánchez október 16-a óta van előzetesben, mivel a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) vezetőjeként tüntetést szervezett szeptember 20-án a katalán kormány gazdasági tanácsosának barcelonai hivatalához, az odabent házkutatást tartó spanyol csendőrök pedig órákig nem tudták elhagyni az épületet a tiltakozó tömegtől, amely autóikat is megrongálta.

A politikus számára a spanyol legfelsőbb bíróságnak kell engedélyt adnia ahhoz, hogy elhagyhassa a börtönt, és részt vehessen az elnökválasztásról szóló parlamenti vitán és szavazáson. A spanyol alkotmánybíróság pedig néhány héttel ezelőtt határozatban foglalt állást arról, hogy a jelölt személyes jelenléte elengedhetetlen az elnökválasztáson.

Sánchezt Carles Puigdemont nevezte meg utódjául a múlt héten, amikor bejelentette visszalépését a elnökjelöltségtől. Carles Puigdemont 2016 januárja és 2017 októbere között áll Katalónia élén. Hivataláról az alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezése és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt váltotta le a spanyol kormányfő, akinek erre a spanyol parlament adott felhatalmazást az alkotmány alapján.

Puigdemont négy hónapja van önkéntes száműzetésben a belga fővárosban, ahova a spanyol igazságszolgáltatás elől menekült, mivel a történtek miatt bírósági eljárás indult ellene és volt kormányának tagjai ellen.

Rovatok