Index Vakbarát Hírportál

Amerika keményít az Észak-Korea elleni szankciókon

2018. március 7., szerda 05:44

Az Egyesült Államok újabb szankciókat szabott ki Észak-Koreára Kim Dzsongun féltestvérének 2017-ben Malajziában végrehajtott meggyilkolása miatt - közölte kedden este az amerikai külügyminisztérium az MTI összefoglalója szerint.

Heather Nauert szóvivő közleményben tudatta: az amerikai kormányzat még február 22-én arra a megállapításra jutott, hogy Észak-Korea egy vegyifegyvernek minősülő anyaggal gyilkolta meg a phenjani kommunista rezsim vezetőjének féltestvérét, Kim Dzsongnamot.

Az emiatt hozott újabb szankciók március 5-én léptek életbe - szögezte le a külügyi közlemény. A BBC azt írja, az eddigi szankciókhoz képest ez szimbolikusnak minősül.

Kim Dzsongnam hosszú évekig külföldön bujkált, és 2017 februárjában a Kuala Lumpur-i repülőtéren ölték meg, két nő támadta meg, s egyikük mérgező anyagot kent az arcára, majd elmenekültek. Kim hiába fordult azonnal segítségért, keringése a közeli kórházba való átszállítása közben összeomlott, és már nem tudták megmenteni. Szemén és arcán a maláj rendőrség közlése szerint úgynevezett VX idegmérget találtak.

Ez egy szerves foszforsav-észterek közé tartozó vegyület, amelyet még az 1950-es években fejlesztettek ki. Szakértők szerint a legveszélyesebb, mesterségesen előállított vegyi anyagok egyike.

Az újabb Észak-Korea elleni büntető intézkedéseket a vegyi és biológiai fegyverek ellenőrzéséről és a harci anyagok felszámolásáról 1991-ben hozott törvényre hivatkozva hozta meg az amerikai külügyminisztérium.

Rovatok