Index Vakbarát Hírportál

Putyin: Füllentettem Melania Trumpnak

2018. március 7., szerda 14:57

Vlagyimir Putyin orosz elnök hosszú interjút adott az orosz állami televíziózás egyik emblematikus műsorvezetőjének, Vlagyimir Szolovjovnak.A Rosszija 1 csatorna számára leforgatott, Világrend 2018 című dokumentumfilmjében arra a kérdésre, hogy vajon Oroszországnak a nemzetközi kapcsolatokban az Egyesült Államok helyet nem kellene-e inkább Európára apellálnia, azt feleli

és mit tudnak ők tenni? Nagy függőségben állnak az EU-n belül. Amikor bonyolult politikai folyamatok zajlanak le belül, akkor nagyon függővé válnak ezektől a folyamatoktól, kevéssé kiszámíthatók.

Putyin megismételte álláspontját, miszerint a Moszkva ellen bevezetett szankciók célja mindig is Oroszország feltartóztatása volt. "Ez egyszerűen a konkurenciaharc eszköze, illegitim és tisztességtelen, de az" .

Szerinte Oroszországnak a nagyhatalmi státusza megtartásához a világ szerves részének kell lennie, és fejlesztenie kell az innovációt, mert az államok nagysága a gazdaságon alapul. Mint mondta, a hatékony gazdaság és a politikai stabilitás teremti meg a harmadik pillér, a védelmi képesség kiépítésének lehetőségeit.

Reményét fejezte ki, hogy az oroszellenes politikát folytató országok javítják majd a kapcsolatokat Moszkvával. Úgy vélekedett, hogy a világ új erőközpontjainak a hatalmuk növekedésével összhangban érezniük kell a megnövekedett felelősségüket is,

azoknak pedig, akiknek elkerülhetetlenül el kell mozdulniuk egy kicsit a dobogó első fokáról, ezt méltósággal, megértéssel és hisztéria nélkül kell megtenniük.

Putyin azt állította, hogy Donald Trump amerikai elnökben nem, ám magában az orosz-amerikai kapcsolatok rendszerében csalódott. Elmondta, hogy emberileg Trump nagyon jó benyomást tett rá, hogy hivatali partnere az előélete során felvett meghökkentő magatartása ellenére szerinte kiegyensúlyozott ember, aki a problémák mélyére hatol és figyel a partnerére.

Meg lehet állapodni vele, úgy látom, hogy lehet vele kompromisszumra törekedni.

A Krím "Oroszországgal való újjáegyesítéséről" - a félsziget Ukrajnától való elcsatolásáról - szólva azt mondta, nem kételkedett benne, hogy a lépés miatt szankciókat vezetnek be Moszkva ellen. Mint mondta, Oroszország ugyanakkor nem tehette meg, hogy nem fogadja be a Krímet. Hangot adott gyanújának, amely szerint Oroszországot szándékosan terelték olyan helyzetbe, amely alapot adott a szankciók bevezetésére.

Putyin elmondta, hogy amikor a tavalyi G20-csúcs egyik rendezvényén az amerikai first ladyvel, Melania Trumppal és az olasz kormányfő feleségével beszélgetett, az orosz népesedéspolitika mellett "Oroszországról, Szibériáról, Kamcsatkáról, a horgászatról, az állatvilágról" mesélt nekik.

Ahogy ilyenkor szokás, füllentettem egy kicsit. De lehet-e nem füllenteni, ha a horgászatról van szó?

A kérdésre, hogy a két nőt nem próbálta-e beszervezni, Putyin - aki egykoron az orosz titkosszolgálat, a KGB tisztje volt - nemmel válaszolt, hozzátéve, hogy már rég nem foglalkozik ilyesmivel. Elmondta, hogy annak idején az NDK-ban feladata volt a beszervezés, az ügynökökkel és az illegális hírszerzőkkel való kapcsolattartás.

Rovatok