Index Vakbarát Hírportál

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a szaúdi uralkodó lánya ellen

2018. március 15., csütörtök 23:18

Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki egy francia bíró a szaúdi uralkodó lánya ellen, akit az egyik testőre által elkövetett bűncselekmények miatt akarnak kihallgatni - közölte az MTI. Hassza bin Szalmán hercegnő Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király lánya és Mohamed bin Szalmán trónörökös testvére. Azért adtak ki ellene nemzetközi körözést, mert ki akarják hallgatni a testőre által elkövetett bűncselekmények ügyében, amik a hercegnő párizsi lakásán történtek, ahol a sértett dolgozott. A testőrt fegyveres erőszakcselekménnyel, emberrablással, lopással és halálos fenyegetéssel vádolják.

A Reuters szerint a körözést még tavaly decemberben adták ki, a két ország viszonya szempontjából érzékenynek mondható időszakban. Francois Holland volt francia államfő közeli kapcsolatokat ápolt az Öböl menti arab országokkal, főleg Szaúd-Arábiával, és kemény álláspontot képviselt a Rijáddal ellenséges kapcsolatban lévő Iránnal folytatott atomalkuban. Emmanuel Macron francia elnök azonban javítani akarja Párizs és Teherán kapcsolatait.

Rovatok