Index Vakbarát Hírportál

A kormányerők visszafoglaltak két települést Kelet-Gútában

2018. március 18., vasárnap 00:25

A damaszkuszi kormányerők visszafoglaltak két települést a felkelőktől az ostromlott Kelet-Gútában szombaton, adta hírül a szíriai konfliktust nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) londoni székhelyű szervezet.

A hadsereg Kfar Batnát és Szakbát foglalta vissza, amely addig a mintegy nyolcezer harcost számláló Fajlak ar-Rahmán nevű iszlamista csoport felügyelete alatt állt. A megfigyelőközpont szerint ebben a térségben a felkelők mindössze néhány települést tartanak még: Arbínt, Zamalkát, Hazehet, Ajn Tarmát és egy fővárosi negyed, Dzsobar egyes részeit. A térségből több ezer civil menekült el.

A szíriai kormány február 18-án indította meg légi offenzíváját a felkelők fellegvárának számító, 2013 óta ostromolt Kelet-Gúta ellen. Az Oroszország támogatását élvező damaszkuszi rezsim szárazföldi műveleteket is kezdett a szíriai főváros közelében található, mintegy 400 ezer lakosú térségben. Azóta a lázadók felügyelete alatt álló mintegy 100 ezer négyzetkilométeres terület több mint 80 százalékát sikerült visszafoglalnia.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa február 24-én határozatot fogadott el, amelyben 30 napos tűzszünet haladéktalan kihirdetését követelte Szíriában, különös tekintettel Kelet-Gútára. A rendelkezésnek nem lett foganatja.

A rezsim előrenyomulását látva a legfőbb kelet-gútai lázadócsoportok - a Dzsajs al-Iszlám, a Fajlak ar-Rahmán és az Ahrar as-Sám - pénteken késznek mutatkoztak közvetlen tárgyalásokat kezdeni Oroszországgal az ENSZ égisze alatt a fegyverszünet érdekében. Ezek a milíciák a múltban jelezték: nem hagyják el Kelet-Gútát.

Rovatok