Index Vakbarát Hírportál

Lassan iparág lesz Ukrajnában a gyerekvásárlás

2018. március 21., szerda 17:24

Az utóbbi időben fokozatosan zárták be a kapukat a gyermekre vágyó szülők előtt az olyan, kvázi béranya-nagyhatalomnak számító országok, mint Thaiföld, India vagy Nepál, ahol gyakorlatilag bagóért, mindössze pár ezer dollárért lehetett béranyát találni. Magyarországon és Európa nagy részén a béranyaság illegális, az USA végtelenül szabályozott rendszerében akár 150-170 ezer dollárba is kerülhet egy gyerek, így a kétségbeesett pároknak gyakorlatilag csak Ukrajna maradt. Keleti szomszédunkban lassan iparág lesz a legális béranyaságból, hisz csak az utóbbi két évben 1000 százalékkal nőtt az igénybe vett béranyák száma.

Rengeteg pár küzd olyan egészségügyi problémákkal, amik nem teszik számukra lehetővé sem a természetes úton történő gyermekvállalást, sem a lombikbébi programot. Ebben az esetben a fejlett világ nagy részén a pároknak gyakorlatilag nem marad más, mint az örökbefogadás. Esetleg még szóba jöhet a dajkaanyaság (Kanada), ilyenkor az anya puszta jó szándékból vállalja a terhességet és csak a költségeit kell állni.

Magyarországon is egyre több család szeretne gyermeket örökbe fogadni, azonban ez hosszú és körülményes folyamat, ami akár 3-4 évig is eltarthat. A nagy kereslet miatt pedig egyre több terhes anya dönt úgy, hogy pénzt kér magzatáért, ami egyrészt drága (3-5 millió forintnak megfelelő összeg) és kockázatos (a leendő anya megzsarolhatja az örökbefogadókat vagy egyszerűen meggondolhatja magát), másrészt illegális és börtönbüntetéssel járhat. Ezzel szemben a legális béranyaság egyszerű és olcsó tud lenne a megfelelő helyeken.

A régi béranya-nagyhatalmak megszűntek

Ha egy pár béranyát szeretett volna magának találni, a legegyszerűbb és legolcsóbb az volt, ha elutazott Indiába vagy Thaiföldre, ahol mindezt legálisan elintézhette. Indiában például 2002 óta volt legális a béranyaság, laza törvényekkel, olcsó árakkal és bármilyen jogi következmények nélkül. Egy 2012-es tanulmány szerint a béranyaság országos szinten egy 400 millió-egymilliárd dolláros bizniszé fejlődött több mint 3000 termékenységi klinikával.

Az indiai kormány azonban 2016-ben úgy döntött, hogy nincs ez így jól, így elkezdték szigorítani a szabályokat: például külföldiek, melegek vagy egyedülállók nem igényelhették volna a szolgáltatást. A hangsúly itt nyilván a külföldieken van, hisz nyilván rengetegen vették igénybe a szolgáltatást (bár hivatalos statisztikákat nem nagyon vezettek róla). De ugyanígy járt el Thaiföld is, ahol tíz év börtönt is járhat a fizetett béranyaság után, így sok európai pár hoppon maradt.

Megoldás: Ukrajna

A béranyákat kereső pároknak azonban szerencséjük van: Grúziában, Oroszországban, az USA-ban és Ukrajnában a kereskedelmi béranyaság teljesen legális. Persze nyilván vannak különbségek az említett országok között: egy európai, kevés pénzzel rendelkező családnak nyilván nem éri meg az agyonszabályozott, és emiatt nyilván drágább Egyesült Államokat választania, ahogy a távolságok (és az árak miatt) Oroszország és Grúzia sem túl vonzó. Így nem véletlen, hogy

Ukrajna lett Európa béranyaság-főváros.

Az utóbbi két évben (tehát azóta, hogy Indiában és Thaiföldön megszűnt a lehetőség) ezer százalékkal nőtt Ukrajnában a béranyák száma. Ráadásul ez nem is volt feltétlen tudatos az ukránok részéről, hisz egyszerűen csak volt egy törvény, ami legálissá tette a folyamatot, majd hirtelen megjelent egy rakás külföldi, aki béranyát szeretett volna.

Kínálatból pedig egyre több és több lett, ami abszolút érthető: egy gyermek kihordása átlagban 7,5-12 millió forint értékű dollárba került az örökbefogadó párnak, miközben egy jobbnak számító ukrán fizetés olyan 80-100 ezer forintnál lőhető be, de sokan havi 50 ezernél sem keresnek többet. Ráadásul van, aki ennél olcsóbban is elvállalja, 2,5 millió forintért is lehet gyerekhez jutni, nincs meghatározva, mennyit kérhet el egy anya. Így aztán tele van az internet a legkülönfélébb felhívásokkal:

Okszána: Jó napot! 25 éves vagyok, készen a béranyaságra 30 ezer dollárért, illetve minden egyes hónapban további 300 dollár a terhesség ideje alatt.

Viktória: 28 éves vagyok, szeretnék béranya lenni. Már van egy 7 éves kislányom, nem dohányzok és nem iszok alkoholt. Havi szinten 500 dollárt kérek, illetve a szülés után 35 ezer dollárt. 

Halya: 26 éves vagyok, a vércsoportom 1+, van egy egészséges gyermekem. Teljesen egészséges vagyok, sem abortuszom, sem császárom nem volt. Nincsen káros szokásom, a programot felelősségteljesen kezelem és az orvosok minden utasítását betartom. 25 ezer dollár, plusz havi 600.

Miroslava: szeretnék segíteni egy gyermektelen családnak. 22 éves vagyok, van egy 4 éves fiam. Nem dohányzok és nem iszok. Minden hónapban 400 dollárt kérek a terhesség ideje alatt, a szülés után 35 ezer dollárt, ikrek esetén 50 ezret. Nyugat-Ukrajnában élek, emailt írjon.

Elég jól van szabályozva a rendszer, de nem tökéletes

Az ukrán béranyaprogramban csak heteroszexuális házaspárok vehetnek részt, és ők is csak akkor, ha egészségügyi probléma miatt indokolt a béranya igénybevétele, illetve legalább az egyik szülőnek genetikai kapcsolatban kell lennie a babával. A béranya-jelölteknek azonban sokkal szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük:

Ettől függetlenül még mindig egy kelet-európai, ráadásul belső háborúkkal sújtott  országról beszélünk, ahol az egészségügyi rendszer bőven a magyarországi mögött van még akkor is, ha alapvetően Kijevben vannak a klinikák. Ráadásul nem mindegyik klinika egyforma, ezekből is van megbízható, minőségi kezelést nyújtó és olyan, ami már a szerződéskötés előtt lehúzza a párokat pár ezer euróval.

Hasonló a helyzet az ügyet kezelő ügyvédi irodákkal is, ezek közül sem feltétlen a legolcsóbbat kell keresni, hanem azokat, amik referencia alapján gyorsan, tisztességesen és szabályosan végzik a dolgukat. 

Vannak minőségi szolgáltatások

Bár nyilván vannak kevésbé igényes vagy egyenesen abszolút megbízhatatlannak tűnő klinikák, de lehet találni megfelelőt is. A New Hope surrogacyukraine.com című weboldala például egész jól néz ki, angol nyelvű és regisztráció nélkül is elég sok információt tartalmaz.

Ahogy a képen is látszik, a béranyaságnak mindkét formájára (az első, amikor egy donor petesejtjeit használják fel, így ő a genetikai anya; a másik pedig amikor a petesejt megtermékenyítése a béranya testén kívül történik) van lehetőség.  Ráadásul a profilokat megnyitva található egy mini FAQ is, ahol elég sok érdekes és hasznos információt leírnak angolul. Például kiderül, hogy ennél az ügynökségnél

Egyébként érdemes is az angol nyelvnél maradni, mert bár lehet például magyar nyelvet választani, az nagyon Google-fordító szagú:

Különben mi elküldjük az ajánlásokat, akkor keressen «olcsóbb» lehetőségek, de az árakat, hogy egy évvel ezelőtt egyáltalán nem érvényes ebben az évben, hogy nagyon nehéz megtalálni a jó helyettesítője 12.000 USD közel Kijev.

A surrogacyukraine.com-on öt donort vagy béranyát lehet kiválasztani, ráadásul egész jó szűrőkkel rendelkezik (lehet haj, szemszín, családi állapot és Kijevtől való távolságra is szűrni). A jelölteket a kiválasztás után az ügynökség leellenőrzi és igény szerint akár találkozni is lehet velük. Az igénylő pár megérkezése után pedig 2-3 hónappal már meg is történhet az első beültetés.

Ez csak munka

Ukrajnában és Oroszországban elég nagy hagyománya van a béranyaságnak, hírességek és celebek is igénybe veszik a szolgáltatást. A béranyáknak viszont ez nem több, mint kvázi munka.

A terhesség alatt folyamatos támogatást kapnak a pároktól, egészségügyi ellátást a klinikáktól, stabil, ráadásul ukrán szinten magas jövedelmet, illetve a terhesség után még egy igen komoly összeggel is gazdagodnak. Kilenc-tíz hónapnyi terhességgel olyan összegeket kereshetnek, amiért normál esetben 3-10 évig kellett volna dolgozniuk. 

A szülés után ezek a nők általában vesznek maguknak egy lakást, autót, elköltöznek, de van olyan is, aki például a tanulmányait fizeti ki az így megkeresett pénzből. Sőt, néhány anya arra használja a lehetőséget, hogy így teremtse meg a szükséges anyagi hátteret még egy saját gyerek bevállalásához és felneveléséhez.

Nem meglepő, hogy a utóbbi két évben 1000 százalékkal nőt a kvázi foglalkoztatottak száma, ami éves szinten legalább 500 béranyát jelent. 

Borítókép: Olexander Zobin / AFP.

Rovatok