Index Vakbarát Hírportál

Lelőtték a franciaországi túszejtőt

2018. március 23., péntek 12:04 | aznap frissítve

Pénteken délután fél három után a rendőrök behatoltak abba a szupermarketbe a dél-franciaországi Trèbes-ben, ahol egy férfi korábban túszokat ejtett, és megölték támadót. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára.

A francia belügyminisztérium korábban megerősítette, hogy a szupermarketnél legalább két ember meghalt, hárman megsérültek.

Az is kiderült, hogy a támadó elleni akcióban egy csendőr is megsérült azok közül, akik behatoltak az épületbe. Egy második csendőr is megsebesült, ő a szupermarketben volt, mert korábban túsznak ajánlotta magát cserébe egy fogva tartott nő szabadon engedéséért. Francia lapok szerint a rendőri akció kezdetén már csak a csendőr volt túszként az épületben, ő próbált tárgyalni a férfival, de nem járt sikerrel.

A túszejtőnél a szupermarketes támadásnál szemtanúk szerint egy lőfegyver, egy kés és gránátok voltak.

A terrorista korábban feltehetően két másik támadást is elkövetett a közeli Carcassone-ban:

Ezeket egyelőre hivatalosan nem kötötték a szupermarketes túszejtőhöz, de rendőrségi források szerint a férfi előbb rálőtt a két emberre, akiktől elrabolt egy autót, amiből aztán tüzet nyitott a rendőrökre. Végül pedig az autóval a szupermarketig menekült.

A három támadásban összesen hárman meghaltak, öten megsebesültek, három sérült állapota súlyos.

Salah Abdeslam szabadon engedését követelte?

A La Dépeche szerint a rendőrök már a túszejtés közben azonosították a marokkói származású támadót, Rédouane Lakdimot, aki Carcassone-ban lakott, ismert volt a hatóságok előtt, és korábban el is ítélték már kisebb bűncselekményekért. A belügyminiszter tagadta azokat az elsődleges információkat, hogy radikalizálódás miatt is megfigyelték volna a 26 éves férfit.

Nagyjából húsz vásárlónak és dolgozónak sikerült kimenekülnie a túszejtés kezdetén a szupermarketből. Egyikük szerint a támadó azt kiáltotta, hogy Allah Akbar, és a Szíriában elkövetett francia légicsapások miatt fenyegetőzött. Volt olyan szemtanú, aki szerint viszont a 2015-ös párizsi támadások egyik elkövetőjének, Salah Abdeslamnak a szabadon engedését követelte.A szupermarket környékét lezárta a rendőrség

A France Infónak egy vásárló azt mondta, hogy a lövéseket hallva kilenc másik vásárlóval együtt egy hűtőraktárba menekültek be. Nagyjából egy órán át ott rejtőztek el, mielőtt egy vészkijáraton ki tudtak menekülni az épületből.

A túszejtés közben Édouard Philippe miniszterelnök azt mondta, hogy a helyzet súlyos, a belügyminiszter a helyszínre indult. Philippe szerint minden arra utal, hogy terrocselekmény történt, és az AFP szerint a terrorellenes ügyészség kezeli az ügyet.

A brüsszeli EU-csúcsról Emmanuel Macron francia elnök is együttérzéséről biztosította Trèbes lakosait, és az áldozatok hozzátartozóit.

Mi történt a túszejtés előtt?

Nem sokkal a szupermarketnél elkövetett támadás előtt a férfi az autójából rálőtt egy csoport szabadnapos rendőrre a 10 km-re lévő Carcassonne-ban. Az egyiküket eltalálta, a lövés átfúrta a tüdejét, és csak három centiméterrel kerülte el a férfi szívét. A támadó hat lövést adott le, mielőtt Trèbes irányába elmenekült volna. A rendőrökre lövő férfi autóját megtalálták a szupermarket parkolójában.

Péntek délután pedig megtalálták egy fejbelőtt ember holttestét is Carcassone-ban egy bokorban, egy másik embert pedig lőtt sérülésekkel mellette. Több francia lap szerint tőlük rabolta el a később a rendőrök elleni támadásnál használt, majd a szupermarketnél megtalált autót a támadó.

Rovatok