Index Vakbarát Hírportál

Levegőnek nézik az orosz nagykövetet a kongresszusi vezetők

2018. március 30., péntek 20:29

A Politico értesülései szerint Anatolij Antonovot, Oroszország Egyesült Államokban akkreditált nagykövetét mellőzik az amerikai törvényhozók és kormányzati tisztségviselők, írta az MTI. Az orosz diplomatát sem Mike Pence alelnök, sem John Kelly, a Fehér Ház kabinetfőnöke nem kívánja fogadni.

A Politico idéz egy márciusi levélből, amelyet Anatolij Antonov még a hónap elején írt Orrin Hatchnak, Utah állam republikánus szenátorának, arra kérve a politikust, hogy segítsen neki találkozókat szervezni törvényhozókkal és kormányzati tisztségviselőkkel. Azt írta:

Nagyon hálás volnék tanácsaiért, hogy hogyan alakítsak ki kapcsolatokat az Egyesült Államok kongresszusának tagjaival, minisztériumokkal és ügynökségekkel, mint ahogyan azért is, ha esetleg segítene ilyen találkozók létrehozásában.

Hatch szenátor korábban már találkozott az orosz nagykövettel, ezt meg is erősítette a Politicónak, de e levél tartalmáról és a lap újabb információiról nem kívánt nyilatkozni. A levélben egyébként Anatolij Antonov húsz befolyásos politikust sorol fel, akiknél sikertelenek maradtak kapcsolatteremtési kísérletei.

Ezek a politikusok vagy visszautasították a találkozót, vagy tudomást sem vettek a kérésről.

Antonov a kérést határozottan visszautasítók között említi John Kellyt, a Fehér Ház kabinetfőnökét és Nancy Pelosit, a képviselőház demokrata párti frakciójának vezetőjét.

Mike Pence alelnök, Steve Mnuchin pénzügyminiszter, Rick Perry energetikai miniszter, Sonny Perdue, az agrártárca és Wilbur Ross a kereskedelmi minisztérium irányítója válaszra sem méltatta az orosz diplomata kérését, így tett Jeff Sessions, az igazságügyi és Kirstjen Nielsen, a belbiztonsági minisztérium vezetője is. Mint az Orrin Hatchhoz címzett levélből kiderül, Anatolij Antonov próbálkozott a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójánál, Christopher Wraynél is, ám ő szintén nem vett tudomást a kérésről.

Miközben a képviselőház és a szenátus vezető republikánus és demokrata párti politikusai elhárították a javasolt találkozókat, néhány republikánus szenátor találkozott az orosz diplomatával. Köztük van - Orrin Hatch mellett - Rand Paul kentuckyi, Ron Johnson wisconsini és Bob Corker, Tennessee-i szenátor. Corker a szenátus külügyi bizottságának elnöke is.

A Politico idézett egy névtelenséget kérő kongresszusi tisztségviselőt is, aki szerint "miközben sok mindenben nem értünk egyet Oroszországgal, nem tesz jót nekünk, ha otrombán nem veszünk tudomást róluk". A tisztségviselő hozzátette: "Donald Trump elnök abszolút korrekt, amikor azt mondja, muszáj kapcsolatban lennünk az Orosz Föderációval, és a kongresszus tagjainak fel kell hagyniuk izolacionista mentalitásukkal".

Rovatok