Index Vakbarát Hírportál

12 év börtönt kapott Alí a fodrász és még kilenc terrorista

2018. április 10., kedd 17:02

A spanyol központi büntetőbíróság kedden 12 és 8 év közötti börtönbüntetésre ítélte egy dzsihadista terrorista sejt tíz tagját, akik Barcelonában terveztek merényleteket  még 2015-ben, írja az MTI. Az ítélet szerint a 2014-ben alakult csoport célja az volt, hogy szolgálja az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet erőszakos dzsihadista elveit. 

A tervezett célpontok között fontos és emblematikus barcelonai helyszínek szerepeltek, mint például a parlament épülete vagy a Sants vasútállomás. A 2015 tavaszán felszámolt csoport emellett el akart rabolni egy véletlenszerűen kiválasztott áldozatot és  lefejezni.

A spanyolországi támadások ötlete a csoport spanyol irányítójától Antonio Sáez Martíneztől származott, aki Alí a fodrász néven volt ismert. Ő és a sejt másik két vezetője, a marokkói származású Lahcen Zamzami és Rida Hazem 12 év börtönbüntetést kapott.

Spanyolországban a biztonsági erők kiemelt figyelmet fordítanak a nemzetközi terrorizmusra a 2004-es madridi merényletek óta, amelyben 193 ember veszítette életét és több mint 1800-an megsebesültek. A hatóságok az elmúlt 14 évben 271 akcióban 832 embert tartóztattak le, amiért kapcsolatot tartott fenn vagy együttműködött terrorista szervezettel.

Rovatok