Többször szavazók szervezett szállítása, jegyzőkönyvek meghamisítása, együttműködő ellenzéki delegáltak, hatalom kezében lévő választási bizottság – hiába lejt a pálya törvényekkel, sajtóviszonyokkal, gazdasági befolyással együtt a hatalom felé, mégis megjelennek ezek az eszközök az orosz választásokon. Hogy közvetlenül a Kreml követeli vagy a helyi vezetés túlbuzgósága, az vitatott, de tény, hogy ott is előfordul, ahol egyébként az állampárt vagy az elnök a vasárnapi csalások nélkül is nyerne. 2011 után kicsit finomodott a rendszer, de senki se gondoljon káprázatosan ravasz megoldásokra. Ha a hatalom nem ellenőrizhető, egy ideig a legegyszerűbb megoldás is megteszi. Akkor is, ha látszik: a törvényi és sajtófeltételek révén vasárnapi manipulációk nélkül is megvan a stabil győzelem.
A legnagyobb városokban nem csaltak, viszont annál nehezebben magyarázható eredmények jöttek ki távoli vidékeken, kistelepüléseken, ahol a számlálási bizottságokban nem voltak ellenzéki delegáltak – ez volt a legutóbbi, 2016. szeptemberi orosz parlamenti választás rendszerkritikus konklúziója, amit statisztikai adatokkal is bizonyítani lehet.
A választási eredmények manipulálása azonban Oroszországban sem változatlan eszközökkel és mértékben zajlik, és az is tény, hogy a hatalom lehetőségeit valójában be tudják határolni a választók még a szuverén demokráciában is:
Hasonló volt a helyzet Putyin 2018. márciusi újraválasztásakor is – bár a módszerek az évek során némiképp változtak.
Hiába kamerázták be az ország összes választóhelyiségét, és tették követhetővé nyilvánosan a nyitástól a szavazatszámlálás befejezéséig, így is bőven vannak felvételek arról, hogy a bizottság tagja kilószám dobálja be a szavazatokat az urnába, akár a választók szeme láttára:
„A bizottság tagja hozta az adatokat papíron, akik helyett a névjegyzékben alá kellett írnunk. Nem nagyon tehettünk mást, a szavazólapokat már bedobta egy másik tag az urnába, így ha nem akartunk magunknak problémát, muszáj volt aláírásokkal igazolnunk a pluszban beszórt szavazatokat. Hogy látták-e a megfigyelők? Azt hiszem, talán sejtettek valamit, de azt is tudhatták, hogy mi ütjük meg a bokánkat, pedig nem önszántunkból vettünk benne részt” – mondta egy korábbi elnökválasztásról egy moszkvai forrás. Tapasztalatai szerint azonban ugyanez – legalábbis a fővárosban - sem 2016-ban, sem 2018-ban nem ismétlődött meg.
Elmondásából viszont látszik, hogy a megfigyelők az urnazárás után, a szavazatszámláláskor már hiába vannak résen: addigra az urnában lévő szavazatok és a névjegyzékben lévő aláírások száma megegyezik. De honnan tudhatták, hogy az aki helyett a nap második felében aláírnak, nem fog jönni? Sehonnan. „Volt, hogy egy másik rubrikára böktem rá, amikor megjelent az, aki helyett már szavaztunk. Szerencsére nem vette észre. Ha mindenki eljönne, a módszer nem működne” – elmondásából az is kiderült, hogy a stabil többség a pluszban beírt szavazatok nélkül is megvolt a korábbi választásokon is, a 65-70 százalék viszont már a beavatkozás eredménye is lehet.
Lebukni jogilag ezzel tehát utólag már nem lehet – gyakorlatban a kamerák sem nagyon sokat segítettek –, bár a manipuláció nyoma azért kimutatható. Ezt mutatta meg 2011-ben Szergej Spilkin fizikus és 2016-ban a szintén fizikus, a kilencvenes években Jelcin elnöki tanácsadójaként is dolgozó Sztyepan Szulaksin, aki ráadásul már azt is igazolhatta a matematikai Gauss-görbékkel, hogy Szentpéterváron és Moszkvában a 2016-os parlamenti választáson nem volt csalás – vidéken viszont annál több.
Ez politikailag, a 2011-es tüntetéssorozat ismeretében érthető: itt él a 143 milliós orosz lakosság legtudatosabb része, amely a leginkább juthat hozzá kormányzattól független információkhoz, ráadásul ez a két, összesen 16 millió lakosú város van leginkább a nemzetközi sajtó, a hazai megfigyelők és választásokra delegált ellenzékiek szeme előtt.
A klasszikus, szavazatbedobálásos módszer ugyanis azt eredményezi, hogy minél magasabb a részvételi arány, annál nagyobb a kormánypártra – vagy elnökválasztáson az államfőre – leadott szavazatok aránya.
Csalás nélkül, pusztán nagyobb választói aktivitás mellett a pártokra leadott szavazatok arányai nem módosulnának ennyire egy irányban, a kormánypárt felé.
Ennek tagadására külön Wikipédia-szócikk is van, bár a tagadást leginkább az cáfolja, hogy 2011-ben még a két legnagyobb városban is kimutatható volt, hogy a hirtelen megnövekvő részvétel aránytalanul nagyot lökött a kormánypárton, 2016-ban viszont nem.
Annál inkább már az őket körülvevő megyékben, de az aktivitás helyenként elment 95 százalékig Tatárföldön, Baskíriában és Észak-Kaukázus köztársaságaiban, Csecsenföld ezúttal is az élen volt.
2016-ra tehát a módszer kissé változott, bár nem lett tökéletesebb, csupán azért működik, mert az intézmények rendszerhűek: a Központi Választási Bizottság (CIK) könnyen siklik át a panaszok felett, véletlen hibára, a bizottsági tagok fáradtságára hivatkozva, ha egyáltalán sikerül bizonyítani, hogy valami nem stimmelt az eredményekkel. (Például jó pár éve, amikor a parlamenten kívüli, liberális Jabloko elnöke, Szergej Mitrohin és családja olyan körben szavazott, ahol a hivatalos eredmények alapján senki sem szavazott a pártra. Ma már ilyen hibát moszkvai körzetben nem vét a rendszer.)
Nem elhanyagolható szavazati forrást ad egy régóta létező rendszerhiba az orosz választásokon. Ez pedig az átszavazás módja. Aki nem tud a lakhelyén szavazni, az ezt jelezheti, de nem a saját körzetében, hanem ott, ahol szavazni fog. A jóváhagyásról a fogadó körzet állít ki és küld el egy aláírással igazolt papírt, amelynek felmutatásával a választó az átjelentkezési körzetben szavazhat.
Ha azonban egy másik körzetben is jelzi átjelentkezési szándékát, onnan is minden további nélkül megkapja az igazolást, így a választás napján ott sem lesz akadálya a szavazásnak, és nincs olyan központi rendszer, amely a párhuzamos szavazást felfedné – hívta fel a figyelmet Alekszej Navalnij. Az ellenzék legismertebb politikusa indult volna a választáson, ám egy egyszer már semmissé tett, majd újra meghozott, jelenleg már a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság előtt megtámadott sikkasztási ítéletre hivatkozva a CIK megtagadta Navalnij indítását, hiába gyűlt össze a szükséges mennyiségű támogató aláírás. (A rendszernek az esetleges manipulációk lehetősége mellett ez is sarkalatos pontja, ugyanis a kényelmetlen jelölteket a támogató aláírások vizsgálata során a CIK könnyedén elbuktathatja, hiányos adatokra, apróbb formai hibákra hivatkozva, amit meg lehet ugyan támadni, de jogi elégtételre elvileg is csak a nélküle lebonyolított választások után számíthatna.)
Bevett módszer lehet az előre kitöltött szavazólapok elhelyezése már az urnabontás és a szavazólapok szétválogatása után. Ezután pedig egyszerűen el kell venni a nem kívánt jelölt kupacából azonos mennyiséget. Ehhez a választási bizottság együttműködése vagy passzivitása kell, és kellhet az esetleg ott lévő túl aktív megfigyelő eltávolítása is.
Annak látszik, de a legegyszerűbb módszer nem is a szavazólapok bedobálása – esetleg az ellenzékiek érvénytelenítése egy jól irányzott második iksszel akárhová –, van könnyebb megoldás is:
ha a Központi Választási Bizottság a hatalom része és nem annak ellenőre, akkor felesleges bajlódni a szavazatokkal.
Elég egyszerűen meghamisítani a jegyzőkönyvet: vagy még a helyi választási bizottságnál – itt az Rbc.ru újságírói számoltak fele annyi szavazót, mint amennyi a jegyzőkönyvben megjelent –, vagy egyszerűen másikat leadni a területi választási bizottságnál – ahogyan arról ugyanők számoltak be 2012-ben.
A választási bizottságokban elvileg jelen lehetnek az induló pártok delegáltjai is. A gyakorlatban azonban a parlamenten kívüli pártoknak erre legfeljebb a legnagyobb városokban van kapacitásuk, a parlamentiek pedig őfelsége ellenzékeként éppúgy a rendszer részei, tehát, ha a szükséges 5-15 százalékot úgyis garantálja számára a hatalom, akkor a delegáltak általában nem fognak senkit riadóztatni a szavazatbedobálások vagy a jegyzőkönyvek szépítése láttán.
És ha mindezek ellenére a területi bizottságokhoz is valódi jegyzőkönyvek jutnak el – és annak másolatát még a valódi ellenzéki delegáltak is megkapták –, még mindig van egy egyszerű lehetőség a meggyőző kormánytöbbség biztosítására. (Fontos, hogy szoros eredmény nem születhet, a módosításokat egy közvetlen csalás nélküli ötvenegynéhány százalékos eredmény esetén is felvihetik a kétharmadig.) Ilyenkor egyszerűen más adatokat visznek fel a CIK adatbázisába, mint amilyenek a jegyzőkönyvekben vannak.
Ez bizonyíthatóan megtörtént a 2016-os parlamenti választáson a 70 ezres dagesztáni Bujnakszkban. Itt a jegyzőkönyvekben lévő adatok szerint van olyan körzet, ahol az Egységes Oroszország (JeR) kormánypárt 171 szavazatot kapott, ám a CIK rendszerében már 1197 áll. Más körzetekben kétezer helyett ötezer került a rendszerbe – derült ki a Novaja Gazeta cikkéből.
A jegyzőkönyvek szerint a megvizsgált tíz körzetben a jegyzőkönyvek alapján a JeR 46 százalékot szerzett. A CIK adatai alapján Bujnakszban – azokkal a szavazókörökkel együtt, amelyekről az eredeti jegyzőkönyvek másolatai nem álltak a lap rendelkezésére – a kormánypárt 90,36 százalékot szerzett. Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja 28,58-at, de a CIK szerint végül csak 3,58 ig jutott – talán ez is oka volt annak, hogy a laphoz ezúttal a KPRF is eljuttatta a jegyzőkönyvek másolatait. Az Igazságos Oroszországnak – egy sikertelen Kreml-projekt a néha mégis ellenzékiként kellemetlenkedő KPRF lecserélésére – 11 százalék helyett alig hárommal kellett beérnie.
Ez tehát a jéghegy csúcsa lehet, amely jelezheti, hogy országosan is nagy tételben módosíthatták az adatokat.
Erre a Moszkva közelében fekvő – a Budapesten is futó metrószerelvények gyártása miatt itthon is ismerős – Mityiscsiben történt hasonló eset erősített rá, amit a Novaja Gazeta tárt fel a választások után három hónappal.
Itt 68 helyi választási bizottsági elnök hamisította meg a jegyzőkönyveket, miután a tagok aláírták és az elnökök 12 órával később eljuttatták azt a területi választási bizottsághoz.
A másolatokból látszik, hogy az ötven százalékot közvetlen csalás nélkül is meghaladta volna a kormány- vagy inkább állampárt, de a vezetés – vélhetően nem csak a helyi – meggyőzőbb, úgy 20 százalékkal magasabb eredményt akart.
A CIK a mityiscsi esetet végül továbbította 2016 végén az ügyészségnek, amely csaknem egy évig nem talált módot a nyomozásra. A CIK 2017 decemberében – 15 hónappal a választások után – végül közvetlenül a Nyomozati Hatósághoz (SZK) fordult az ügy kivizsgálása érdekében. Az érintett választási bizottságok vezetőinek felelősségre vonása mindeddig nem történt meg.
(Borítókép: Óriási kivetőn láthatóak az oroszországi elnökválasztás előzetes eredményei Moszkvában 2018. március 18-án. Fotó: AFP / Mladen Antonov)