Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Barbara Bush volt first lady

2018. április 18., szerda 02:46

92 éves korában meghalt Barbara Bush volt amerikai first lady, írja a CNN. A Bush család a napokban adott ki arról közleményt, hogy Barbara Bush visszautasította a kórházi kezeléseket. Azóta houstoni otthonában ápolták.

Férje, George H. W. Bush volt az Egyesült Államok 41., fia, George W. Bush pedig a 43. elnöke. Barbara Bushon kívül csak Abigel Adams volt olyan first lady volt az Egyesült Államok történetében, akinek a férjéből és a fiából is elnök lett.

73 évig voltak házasok a férjével, a most 93 éves George H. W. Bushsal, aki kongresszusi képviselő, ENSZ-nagykövet, CIA-igazgató, Ronald Reagan alatt alelnök, majd 1988-1992 között az Egyesült Államok elnöke volt. Hat gyerekük, és tizenhét unokájuk született.

Barbara Bush nem vállalt akkora szerepet férje elnökségében, mint elődje, Nancy Reagan, vagy később Hillary Clinton, de felszólalt a nők jogai mellett, sokat tett azért, hogy minél több hátrányos helyzetű családban tanuljanak meg a gyerekek írni és olvasni, és azt is kijelentette, hogy az abortuszból nem kellene politikai kérdést csinálni.

Később is nyilvánosan támogatta két fia, George W. Bush és a floridai kormányzó, majd 2016-os republikánus elnökjelölt Jeb Bush politikai kampányait.

Barbara Bush 2009-ben szívműtéten esett át, az elmúlt években pedig krónikus obstruktív tüdőbetegséget (COPD), és pangásos szívelégtelenséget is megállapítottak nála. Ettől függetlenül is aktív maradt, számos jótékony célra gyűjtött pénzt.

Rovatok