Index Vakbarát Hírportál

Kivégezték a 83 éves embert, aki gyűlölte az igazságszolgáltatást

2018. április 20., péntek 16:41

Legidősebb ember, akit az elmúlt több mint negyven évben kivégeztek az Egyesült Államokban – ő Walter Moody.

Országában 1976-ban vezették be újra a halálbüntetést, azóta a 83 éves Moodynál idősebb embert nem végeztek ki.

Végül csütörtök éjjel kapta meg a méreginjekciót az alabamai Atmore-ban.

A nyolcvanhárom éves Moody-t bombatámadások miatt ítélték halálra, és azért is kapott akkora a figyelmet az ügy, mert márciusban hetekig tartotta rettegésben Texast egy hasonló sorozatrobbantó, aki végül végzett magával. Moody ügye olyan

súlyú volt a maga idejében, hogy az FBI az egyik legkomplexebb nyomozásnak nevezte.

Lelépett a seregtől, de robbantgatott tovább

Moodyt úgy írták le az ismerősei és a családtagjai, mint aki mindig is magának való figura volt, a testvéreihez sem állt közel. 1961-ben hagyta el a hadsereget, folytatta a tanulmányait, de évekkel később kiderült, hogy problémákkal küzd, mert az őt vizsgáló Dr. Thomas M. Hall pszichológus úgy jellemezte a csapongó életet élő férfit, hogy erőszakos jellem, aki veszélyt jelenthet a társadalomra.

Végül a saját feleségét nyomorította meg egy házi készítésű bombával. A nő 1972. május 7. reggelén gyanútlanul piszkálgatni kezdett egy csomagot a konyhájukban, ami felrobbant. A bomba az arcába robbant, megsebesítette a kezét, a combját, a vállát, az egyik repesz keresztülszúrta a szemét. Végül hat operációra volt szüksége, hogy rendes életet tudjon élni. Moody a csomagot eredetileg egy autókereskedőnek szánta, aki visszavette tőle az autóját. Ez volt az első bosszúállós támadása.

Öt évet kapott, közben felesége elvált tőle, viszont három év után feltételesen szabadulhatott a börtönből, újranősült, tanulni kezdett, jogi diplomát akart szerezni, szóval úgy tűnt, hogy igyekszik normális életet élni. Még üzleti vállalkozásokat is indított, de egyikkel sem stimmeltek a dolgok. Egy alkalommal például hajóalkatrészek fejlesztésével akart próbálkozni. Ki is hajózott egy nagyobb hajóval és három emberrel Florida partjaitól több kilométerre, és megkérte őket, hogy készítsenek vízalatti fotókat a hajóról. Csakhogy inkább otthagyta őket a vízben, és a három embert végül egy másik hajó mentette ki, akik fel is jelentették Woody-t.

Aki azonban nem ezek, hanem a bombatámadásos sorozata miatt vált ismertté, amit az igazságszolgáltatási rendszer ellen indított, mert nem bírta elviselni az 1972-es ügyében született ítéletet. Mindent megtett, hogy az ügyben született büntetését megsemmisítsék, még tanúkat is megpróbált lefizetni, de sikertelenül. Ezután jött a bosszú: bombákat kezdett el küldözgetni különböző bíróságoknak, bíróknak, szervezeteknek.

Két áldozata volt

Robert Vance bíró érintett volt Moody 1972-es ügyében, ezért lett ő az első célpont. Egy otthonába küldött csőbomba végzett vele 1989 decemberében, a robbanásban felesége is súlyosan megsérült. A következő bombáját az alabamai Birmingham bíróságára küldte, de azt sikerült hatástalanítani. Két nappal Vance meggyilkolása után újabb áldozata volt: egy ügyvéd a Georgia állambeli Savannah-ban: Robert Robinson. A negyedik bombáját is sikerült hatástalanítani, ezt egy színesbőrű emberek felzárkóztatásával foglalkoztató szervezet központjába küldték Floridába.

A New York Times cikke szerint mivel a támadások a nagy karácsonyi ajándékküldés és csomagkézbesítés közepette, december közepén történtek, ezért a déli államokban elég sokan aggodalmaskodtak akkoriban, amikor csomagot kaptak.

A fekete szervezet elleni támadás egyébként elterelés is volt, az volt a teve, hogy fajgyűlölő csoportokra terelje a gyanút, mivel Moodyt a legtöbb ismerőse a legkevésbé sem rasszistaként írta le. A nyomozók végül úgy rakták össze a képet, hogy a bombákhoz használt összetevők, a csomagolások és a csomagokra rakott bélyegek között találtak kapcsolatot. 1989-től kezdve az FBI egyik legnagyobb prioritású ügye lett a bombatámadásos sorozat. 

Moody 1991-ben állt bíróság elé, mindvégig ártatlannak vallotta magát. A szövetségi perben összesen 400 évnyi börtönre ítélték, 1996-ban viszont az állami bíróságon halálbüntetést szabtak ki rá. 1997-ben vonult be a halálsorra, azóta várta a büntetésre végrehajtását, és többször próbált fellebbezni, sikertelenül. 

Se utolsó szó, se utolsó vacsora

Csütörtök este, helyi idő szerint negyed kilenckor kapta meg a méreginjekciót. Nem akart élni az utolsó szó jogával, korábban az állam által biztosított utolsó vacsorát is visszautasította, inkább az ügyvédjei által behozott philly cheese steak-szendvicseket és Dr. Peppereket nyomta be.

A kivégzése rávilágított az amerikai büntetés-végrehajtás egyik másik nagy problémájára is: hogy egyre idősebb emberek vannak halálsoron. Moody előtt a 77 éves John Nixon volt a legidősebb ember, akit kivégeztek, az ő büntetését 2005-ben hajtották végre Mississippiben.

Országos szinten 2800 ember vár a méreginjekcióra Egyesült Államokban, miközben egyre kevesebb halálbüntetést hajtanak végre. Összesen 23 kivégzés volt az USA-ban tavaly, míg 1999-ben még 98. Idén Alabamában és Georgiában is végeztek már ki 60 és 70 év fölötti embert, a Texasban kivégzett utolsó nyolc emberből három volt 60 év fölötti. Utóbbi állam büntetésvégrehajtásának szóvivője erről annyit mondott: egy büntetés végrehajtásánál náluk semmilyen szerepe nincs annak, hogy ki hány éves.

(felhasznált forrásk: New York Times, AL.com, Washington Post)

Rovatok