Index Vakbarát Hírportál

A demarkációs vonalon találkozik a két Korea vezetője

2018. április 26., csütörtök 07:08 | aznap frissítve

Mun Dzsein dél-koreai elnök április 27-én a két országot elválasztó demarkációs vonalon találkozik Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel, jelentette be a dél-koreai államfő hivatala. 

Kim Dzsongun személyében így 65 éve először lép észak-koreai vezető dél-koreai területre. A két vezető pénteken az országaikat elválasztó beton akadályoknál találkozik, majd a dél-koreai díszőrség kíséri őket a tárgyalások helyszínéül szolgáló Panmindzson határfaluba a fogadási ceremóniára, írja az MTI.

A hivatalos megbeszélések egy órával Kim Dzsongun megérkezése után kezdődnek helyi idő szerint reggel 10 óra 30 perckor. Úgy tudni, a megbeszélések központi témája a katonai feszültségek leépítése lesz a két Korea között. Mun egyben arról szeretné meggyőzni a kommunista állam vezetőjét, hogy hagyjon fel atomprogramjával.

Az első tanácskozás után a két vezető külön ebédel, majd délután ismét összejönnek egy közös faültetési ceremóniára. A két vezető "békét és virágzást" szimbolizáló fenyőfát ültet a demarkációs vonalon. Ehhez az észak-koreai Pektu és a dél-koreai Halla-hegy földjét használják, majd a fát az észak-koreai Tedong folyó és a dél-koreai Han folyó vizével öntözik meg.

Mun Dzsein és Kim Dzsongun közös sétát is tesz Panmindzsonban, mielőtt ismét a tárgyalóasztalhoz ülnének. Kim és Mun a megbeszélések végén aláírnak egy megállapodást és tesznek egy bejelentést is. Ezek tartalmáról a dél-koreai kabinetfőnök nem közölt részleteket. Mint mondta, a megbeszéléseket egy filmnézéssel egybekötött díszvacsora zárja.

A történelmi találkozóra szöuli értesülések szerint az észak-koreai vezetőt húga, Kim Jodzsong, illetve Kim Jongnam névleges államfő is elkíséri. Kim Jodzsong és Kim Jongnam februárban már ellátogattak a dél-koreai Phjongcshangban megrendezett téli olimpiára.

A két ország több mint hat évtizede hivatalosan hadban áll egymással, miután az 1950-53-as koreai háború csak tűzszüneti egyezménnyel zárult, és a felek nem kötöttek békeszerződést.

Az Egyesült Államok élénk figyelemmel követi a Korea-közi eseményt, amely előrejelzésként szolgálhat a május végén vagy június elején esedékes, történelmi jelentőségű csúcstalálkozóhoz Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun között.

Rovatok