Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan szülnek a mianmari hadsereg által megerőszakolt rohingja nők tömegei

2018. május 1., kedd 10:59

9 hónap telt el azóta, hogy a etnikai tisztogatás elől menekülő mianmari rohingja kisebbség tagjainak egy nagyobb csoportja megérkezett a Banglades délkeleti részében kialakított menekülttáborokba.

A népirtás túlélői arról számoltak be, hogy a mianmari hadsereg tagjai tömegesen erőszakolták meg és zaklatták a megszállt falvak lakosságát, így a segélyszervezetek most igyekszenek felkészülni arra, hogy a következő napokban sok ilyen módon teherbe esett nő fog szülni.

Az Orvosok Határok Nélkül nevű nemzetközi segélyszervezet tanácsadással segíti az anyákat. A szervezet koordinátora a Guardiannek azt mondta, a sokszor még gyerekkorú menekültek sok esetben érzik úgy, hogy nincsenek felkészülve arra, hogy gyerekük legyen, ráadásul az erőszakból születő gyerekekre vonatkozó stigma is komoly stresszt okoz nekik.

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet jelentése a muszlim rohingja kisebbség tagjai elleni módszeres nemi erőszak elkövetésével vádolja a mianmari hadsereget. Az ENSZ különleges megbízatású nagykövete, Pramila Patten arról beszélt, hogy a mianmari hadsereg módszeresen, a népirtás részeként használja fegyverként a nemi erőszakot a rohingja kisebbség tagjai ellen. Áprilisban az ENSZ hivatalosan is a nemi erőszakot elkövető hadseregek listájára tette a mianmari fegyveres erőket.

Mianmarban a rohingja kisebbség tagjai nagyon nehezen férnek hozzá bármilyen egészségügyi ellátáshoz, így az abortusz sem opció. A Guardiannek egy teherbe ejtett nő arról beszélt, hogy a falujában egy orvostól olyan "gyógyszert" adott neki, ami hatástalannak bizonyult. A nő azt mondta, özvegyként még inkább félt segítséget kérni a falu lakóitól. 

Az Orvosok Határok Nélkül arról számolt be, hogy az év elején sok vérző nő jelent meg rövid időn belül a kórházukban, és az orvosok arra gyanakodtak, hogy saját magukon próbáltak abortuszt végrehajtani. A civil szervezet február végéig 224 nemi erőszakot elszenvedett nőt kezelt, de az orvosok szerint nagyon sokat nem mernek hozzájuk fordulni segítségért.

Egy rohingja politikai aktivista a lapnak azt nyilatkozta, legalább 15 olyan nőről tud, aki a mianmari hadsereg támadásai során esett teherbe. A Human Rights Watch novemberi felmérése szerint a szexuális erőszakot elszenvedő nők kétharmada nem árulta a bangladesi hatóságoknak vagy a civil szervezeteknek, hogy mi történt velük.

Borítókép: rohingja menekültek a bangladesi Cox's Bazar közelében. Fotó: Hannah Mckay / Reuters.

Rovatok