Index Vakbarát Hírportál

Kitálalt az Iszlám Állam kettős ügynöke: Több mint száz emberrel végeztem, de senkit nem sajnálok

2018. május 4., péntek 17:15

Az Iszlám Állam egy évvel bukása után is ontja magából a muníciót a médiának a városharcról szóló beszámolóktól a dzsihadista bürokrácia működéséig. Természetesen a Kalifátusnak nemcsak a felemelkedése és bukása vagy államszerű működése izgalmas, hanem azoknak a figuráknak a története, motivációi is, akik ezt az egészet működtették. Ezek az emberek zömmel halottak, és aki nem halott, annak meg általában jó oka van a hallgatásra. A BBC-nek azonban

sikerült előkerítenie az Iszlám Állam egyik elit bérgyilkosát, aki ráadásul kettős ügynökként a Kalifátus embereit is irtotta, és több mint száz ember élete szárad a lelkén.

A ma Törökországban élő, a riportban Kálid álnéven említett férfi beszámolóját persze csak fenntartásokkal érdemes készpénznek venni, mert igazságtartalma teljességgel ellenőrizhetetlen, és maga a történet is homályos néhány ponton. De közben a polgárháborús Szíriára abszolút jellemző életutat mutat be.

Az istened meg fog halni, de az Elnök élni fog!

Kálid a 2011-es Arab Tavasz idején egy zarándoklatokat szervező utazási iroda alkalmazottja volt, de ő maga nem volt túl vallásos, az erőszakot pedig ugyanúgy elvetette, mint ahogy honfitársainak elsöprő többsége is. Elmondása szerint az Aszad-rezsim elleni tiltakozás-hullám kirobbanásakor a békéért vonult az utcára, ahol

a szabadság csodálatos érzése keveredett a rezsimtől való félelemmel. Úgy éreztük, végre teszünk valamit az országunkért, hogy elhozzuk a szabadságot, és Aszad után egy másik elnökünk legyen.

Eleinte senki nem gondolt arra, hogy fel kéne fegyverkezniük, és „nem is volt meg hozzá a bátorságunk”, de közben azzal kellett szembesülniük, hogy a rezsim rendőrei és félkatonai szervezetei így, fegyvertelenül is terroristaként bánnak velük. Egy biztonsági kamera felvétele alapján valaki Kálidot is azonosította a tüntetők között, mire azonnal letartóztatták. A férfi hónapokon keresztül vándorolt egyik biztonsági szervtől a másikig, gyakorlatban tapasztalva meg az Aszad-rezsim kegyetlenségét. A Bűnüldözési Osztályon az egyik kihallgató kitüntetett figyelemmel bánt vele, ami azt jelentette, hogy kezeinél fogva a plafonra lógatta, és úgy ütötte-verte. Közben azt ordította az arcába, hogy: „Gyűlöllek, meg fogsz dögleni!” És hogy megkapja az ideológiai kiképzést is, nap mint nap azzal térdepeltette le Bassár al-Aszad elnök arcképe elé, hogy

Az istened meg fog halni, de az Elnök élni fog.

Amikor végre átkerült a Központi Fogdába, akkor súlyos végtag- és hátsérülése miatt már csak hordágyon tudták átszállítani, és rabtársai sírtak, amikor meglátták, milyen sanyarú állapotba került. Kálid Allahhoz fohászkodott, és megfogadta, hogy akárhová megy kínzója, bosszút fog rajta állni.

Rabokon gyakorolták a mesterlövészetet

Kálid néhány hónap múlva szabadult, és ekkor már beszippantotta őt a kezdetektől fogva ideológiailag és harcértékét tekintve egyaránt nagyon vegyes fegyveres ellenzék. Kálid pályafutását a riport sem követi végig pontosan, de annyi kiderül, hogy a férfi egy dzsihadista frakció, a polgárháború első éveiben még több ezernyi fegyveres felett rendelkező Ahrar as-Sámnál kötött ki, melynek vezetői ötödmagával egy használaton kívüli légitámaszpontra rendelték őt a szíriai Aleppó tartomány északi részében, ahol – mint Michael Keaton figurája az Amerikai bérgyilkos-ban – egy francia veterán dzsihadista vette őket szárnyai alá.

A hat tanítvány megtanult mesterien bánni a pisztollyal és a mesterlövész puskával. Nem céltáblákon gyakoroltak, hanem az elfogott kormánykatonákon, akiket a kiképző alig kilőhető pozíciókba helyezett el, netán csoportosan hajtották ki őket a terepre, és kijelölték, ki az az egyetlen, akit ki kell lőni.

A bérgyilkos különítmény az Ahrar as-Sám egyik fő fegyverévé vált a különböző iszlamista/dzsihadista frakciók közti állandó leszámolásokban (a sors fintora, hogy 2014-ben a szervezet vezérkarának mind a 28 tagja szintén merénylet áldozatává vált). Kálid és társai elsősorban a bűnbandák hírhedt drive-by-shooting módszerét fejlesztették tökélyre; azaz egy gyors és jól manőverező motorral a célpont autója mellé hajtottak, és a hátsó ülésről eresztettek egy tárat az áldozatba.

Kálid ekkora már egyáltalán nem hitt a forradalomban, már pusztán a túlélés volt számára a kérdés. És a bosszú: Felkutatta kínzóját, egy hentesbárddal mindkét kezét levágta, és ollóval metszette ki nyelvét.

És még mindig nem éreztem elégtételt.

Kapott egy visszautasíthatlan ajánlatot az Iszlám Államtól

A szíriai radikális szervezetekre mindig is jellemző volt a szinte követhetetlen mértékű fluktuáció: sok harcos sodródott egyik szervezettől a másikhoz ideológiai nüanszok, a jobb fizetés vagy a siker reményében. Kálid is végigjárta a szokásos keringőt: az Ahrar as-Sámtól átigazolt előbb az al-Káida helyi szervezetéhez, az an-Núszra Fronthoz, majd

kapott egy visszautasíthatlan ajánlatot az Iszlám Államtól

A Szíria keleti részét 2013-ban viharos gyorsasággal elfoglaló szervezet ugyanis tömegesen csábította át az embereket a rivális frakcióktól; Kálidot egy biztonsági főnöki ranggal és egy csapatnyi alárendelttel győzték meg – na meg azzal, hogy a férfi tisztában volt azzal, hogy az ajánlat visszautasításával a saját halálos ítéletét is aláírná.

Csakhogy Kálid döntését az an-Núszra tudtával és beleegyezésével hozta meg, egy bizonyos Abu al-Abbász nevű vezető azzal bízta meg őt, hogy kettős ügynökként épüljön be az IS-be. Többször kapott utasítást a dzsihadistáktól rivális dzsihadisták elrablására, kihallgatására és likvidálására. Közben az an-Núszrával egyeztetve különféle információkat szivárogtatott a Kalifátus rakkai vezetésének, gondosan keverve a valódi, értékes értesüléseket a dezinformációval.

Na de miért is? A húzás megértéséhez érdemes tudni, hogy az an-Núszrát eredetileg maga Abu Bakr al-Bagdadi hozta létre. Az akkor még csak az iraki al-Káida vezetőjeként működő későbbi kalifa a szíriai polgárháború káoszában megorrontotta a lehetőséget a dzsihád kiterjesztésére. Ezért néhány tapasztalt emberét 2011 végén átküldte a határon, hogy alapozzák meg az al-Káida szíriai emirátusát, de nehogy elárulják, hogy bármi közük is van az akkor már a Szaddám Huszein volt vezérkari- és titkosszolgálati tisztjeinek segítségével ambíciózus terveket dédelgető iraki ághoz. Azonban amikor 2013-ban al-Bagdadi az IS komplex, célzott likvidálásokkal, katonai akciókkal és az ellenfél korrumpálásával egyaránt operáló akciójának beindításakor felszólította az an-Núszra vezetését, hogy akkor eljött az ideje a lapok felfedésének, és térjenek vissza az anyaszervezet kebelére, akkor a szíriaiaknak csak egy része csatlakozott, a többiek kitartottak a függetlenség - illetve a központi al-Káida-vezetés - mellett.

Egy csirkét nem vágok le a gyerekeim előtt

Visszatérve Kálidra: a férfi bevallása szerint az Iszlám Állam megbízásából is 16 embert végzett ki, mindegyiküket saját otthonában, hangtompítós pisztollyal. Volt olyan imám, aki az összes pénzét, sőt a feleségét is felajánlotta volna, ha megkegyelmez neki. De ez a gerinctelenség csak növelte Kálid elszántságát:

A polgárháború kezdete óta több mint száz emberrel végeztem, de senkit nem sajnálok. Mert Isten látja a lelkemet, egyik áldozatom sem volt ártatlan. (...) Amikor a tükörbe nézek, egy herceg néz vissza.

Kálid egyébként rettentően megvetette az IS által létrehozott terroruralmat. Álszentnek tartotta, hogy minden apróságot reflexből büntettek:

Ha valaki felsóhajtott, hogy „Ó, Mohamed!”, azonnal kivégeznek istenkáromlás miatt, ha elszívtál egy cigit, börtönbe zártak. Miközben ők minden bűnt elkövettek: gyilkoltak, loptak, erőszakoskodtak. Egy ártatlan nőt házasságtöréssel vádoltak meg, és a gyerekei szeme láttára halálra köveztek. Én egy csirkét nem vágok le a gyerekeim előtt.

Egy idő után érezte, hogy a terror logikája alapján hamarosan őrá kerül a sor; ezért elmenekült Rakkából. Először az Eufrátesz melletti Deir ez-Zórba autózott, majd onnan kacskaringós úton Törökországba távozott. Itt ma inkognitóban él (a riportból nem derül ki, de valószínűleg családjával), teljesen eltemetve gyilkos éveit:

Ha valaki valami sértést vág a fejemhez, csak annyit válaszolok: Ahogy gondolod.

(Borítókép: An-Núszra harcos a Damaszkusz közelében lévő Jarmúk-tábor egyik, a harcokban lerombolt épületében, 2014-ben. Fotó: Ramy al-Sayed / AFP)

Rovatok