Izrael végez Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, és megdönti rendszerét, ha tovább engedi Irán ténykedését az ország területén
- intézett ultimátumot Juvál Steinic infrastruktúra, energia- és vízgazdálkodási miniszter a Jediót Ahronót című újságnak adott hétfői interjújában (amit az MTI szemlézett). A kormányzó jobboldali Likud párthoz tartozó, a biztonsági kabinet munkájában is részt vevő miniszter kifejtette, hogy Izrael mindeddig nem szólt bele a szíriai polgárháborúba, de ha Aszad lehetővé teszi Iránnak, hogy Szíriát katonai támaszponttá változtassa, hogy onnan támadja Izraelt,
akkor tudnia kell, végeznek vele.
Steinic nem először fenyegeti meg Aszadot. Szavainak azonban a baljós színezetet kölcsönzött az, hogy vasárnap este minden izraeli tévécsatorna beszámolt arról, hírszerzők szerint Irán megtorló támadásra készül a közeljövőben egy valószínűleg izraeli gépek által végrehajtott légicsapás miatt. Ezt a szíriai T-4-es légitámaszponton épített iráni létesítmény ellen hajtották végre izraeli gépek (a támadást szokás szerint nem ismerte el, de nem is cáfolta a légierő), és a jelentős mennyiségű hadianyag megsemmisítése mellett hét iráni katonai tanácsadóval is végeztek.
Az értesülés szerint Kaszem Szulimáni, az Iszlám Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű hírszerző elitegységének parancsnoka és Hadzsi Zádával, a Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka áprilisban az egyébként most vasárnap az iráni kliensnek számító Hezbollah sikerével végződött libanoni választások utánra halasztotta az Izrael elleni válaszcsapást. Izraeli értesülések szerint azért napolták el az akciót, mert a támadásban a síita libanoni Hezbollah milíciája is részt venne egy izraeli katonai támaszpont elleni rakétacsapással, és ez befolyásolhatta volna a szervezet politikai szárnyának hazai megítélését.
A valószínűleg Szajed Ali Hamenei ajatollahhal, Irán vallási és politikai vezetőjével közösen meghozott döntés hátterében az áll, hogy a libanoni választások után már semmi nem indokolja a késlekedést. Teherán ugyanis - valószínűleg joggal - biztos abban, hogy Donald Trump amerikai elnök május 12-én már nem fog újból rábólintani a 2015-ös iráni atomalku fenntartására, ezért érdemes nincs értelme megvárni az alkuból való amerikai kilépés bejelentését.
A tervezett iráni csapás azonban izraeli katonai szakértők szerint nem jelent feltétlenül háborút - legalábbis közvetlenül nem - inkább egy korlátozott rakétatámadást észak-izraeli katonai célpontok ellen. Azonban az elmúlt években Izrael gondosan megsemmisített minden Iránból Szíriába érkező rakétaszállítmányt, ezért szinte biztos, hogy az iráni kontingens önmagában képtelen olyan tömegben elindítani a rakétáit, hogy azok túlterheljék a roppant fejlett izraeli rakétavédelmi rendszert.
A kérdés elsőre nem tűnik túl értelmesnek: Ugyan miért ne lenne ellenséges a síita teokratikus vezetésű Irán és az Iszlám szent városát 1967 óta "megszállása alatt tartó" zsidó állam viszonya? Csakhogy a többi muszlim országhoz hasonlóan Irán és Izrael 1979, a forradalom óta igen kacskaringós közös utat járt be (az iraki-iráni háborúban például Izrael felbecsülhetetlen értékű logisztikai segítséggel járult hozzá a túléléshez); és csak a kétezres évekre romlott meg. A szembenállásnak több, önmagában is igen komplex oka van:
1. Palesztin terroristák támogatása
Irán elkötelezett támogatója a Gáza-övezetet uraló Hamász terrorszervezetet, azaz közvetve bár, de állandó fenyegetést jelent Izrael biztonságára. Teherán a Hamászon kívül a ciszjordániai terrorszervezetekkel is kapcsolatban áll, az Iszlám Dzsihád vezetői pár napja tárgyaltak az iráni fővárosban a szorosabb koordinációról (ami magyara lefordítva azt jelenti: több pénzt kérnek)
2. Irán megérkezett a határra
Izraelben az alapvetően inkább idegesítő, mintsem fenyegető palesztinok támogatásánál komolyabb fejleményként könyvelik el, hogy Iránnak sikerült valódi politikai entitássá kovácsolnia a Libanontól Pakisztánig szétszórt síitákat – még a tizenkettesnek nevezett hivatalos iráni teológiai irányvonaltól jelentősen különböző szíriai alavitákat és jemeni zaidiket is –, és a térség konfliktusaiban rendre lenyomta a szervezetlenebb, széthúzóbb és talán kevésbé eltökélt szunnita arab hatalmakat. Szíriában – Oroszországgal karöltve - sikerült megmentenie Bassár el-Aszad rendszerét a 2015 derekára valószínűnek tűnő bukástól, és mára nem csak tízezernyi pakisztáni és afganisztáni síitákból toborzott milicistát állomásoztat Szíria területén, hanem gőzerővel nekilátott az iráni katonai bázisok felépítésének.
3. A Hezbollah
Irán szíriai áldozat- és szerepvállalásának fő célja az volt (és ezt sikerült is megvalósítani), hogy megtartsa a Damaszkuszon keresztül a Hezbollah libanoni területeire vezető utánpótlási útvonalat. Irán a síita terrorszervezetet már a 2006-os Izrael elleni háborúban is aktívan támogatta, a Hezbollah azóta pedig folyamatosan növelte befolyását a felekezetileg roppant megosztott országban, és Irán segítségével növelte csapásmérő képességét is. Elijáhú Ben Dahan izraeli hadügyminiszter-helyettes szerint a 2006-os 13 ezerről 120 ezerre növelte ballisztikus rakétakészletét. És bár a több tízezernyi rakéta nagy része Katyusa-szintű rövid hatótávolságú rakéta pocsék találati aránnyal, néhány kilós töltettel és tizen-egynéhány kilométeres hatótávolsággal. Ezeket az izraeli rakétavédelem önmagában könnyen leszedné, de kérdés, sikerülhet-e olyan tömegben elindítani őket, hogy az túlterhelje a védelmi rendszert. Ráadásul a Hezbollah valószínűleg rendelkezik néhány tucat iráni gyártmányú Fateh-110-es közepes hatótávolságú irányított rakétával is, melyekkel már a Negev-sivatag pereméig minden izraeli célpontot el lehet érni.
4. Az iráni rakétaprogram
A 2015-ös, a nagyhatalmak és Irán közötti nukleáris szerződés – melyet a Trump-kormányzat pár napon belül valószínűleg bedönt - legalább egy évtizedre befagyasztotta az iráni atomprogramot. Csakhogy a megállapodásnak nem képezték részét a ballisztikus rakétafejlesztések, melyek azóta is gőzerővel folynak a perzsa országban. Az irániak már rendelkeznek egy Tel-Avivot (vagy Rijádot) is elérő, többfokozatú meghajtással és meglehetősen pontos célzórendszerrel ellátott rakétatípussal. A rakétarendszerek a Forradalmi Gárda irányítása alatt állnak. Ez a befolyásos elitosztag nem az állam, hanem az iszlám köztársaság védelmére esküdött fel, és jelentős autonómiát élvez műveleti téren is, valóságos hadsereg a hadseregben. Miközben a hivatalos teheráni nyilatkozatok a rakétafejlesztések önvédelmi jellegét hangsúlyozzák, addig a Forradalmi Gárda sosem rejtette véka alá azt, hogy a rakétákat Izraelnek szánják.
Szíria 1948 óta tagja volt minden Izrael-ellenes koalíciónak, a Hatnapos háború óta az Izraellel való gyűlölködés nem is csökkent, az elveszített Golán-fennsík miatt a mai napig területi vitában áll a zsidó állammal (a vitában egyébként az ENSZ Szíriának ad igazat). Az Aszad-klán azután lett Irán szövetségese, hogy
Szíria ezért – a baathista ideológiai-politikai rokonság ellenére – Szaddám Huszein ellen is támogatta Iránt, és 1982-től segédkezett az Irán és a Hezbollah közti kapcsolat fenntartásában. Háfez Aszad 2000-es halálát követően azonban már inkább Szíria szorult rá Irán katonai-politikai támogatására, mintsem fordítva, és ahogyazt fentebb is írtam, ez függőség a szíriai háborúban már-már kliensi szintre emelkedett.
Az együttműködésnek mindig is volt egy Izrael-ellenes éle, ezért a zsidó állam évek óta gondosan igyekszik lenyesegetni a számára veszélyes vadhajtásokat – így például 2007-ben egy masszív légicsapással nyesegette le a Deir Ezzórnál épülő reaktor-kezdeményeket is. A szíriai polgárháború alatt Izrael igen egyoldalú hadviselést folytatott Szíria ellen: a légierő gépei több tucat alkalommal semmisítették meg azokat a szállítmányokat, melyeket Irán a szíriai zűrzavar leple alatt, az Aszad-rezsim által ellenőrzött damaszkuszi reptéren keresztül akart Libanonba eljuttatni.
Ahogy 2015-től Aszad uralma stabilizálódott, úgy nőtt a légicsapások sűrűsége és intenzitása. Irán ugyanis mintegy politikai fizetségként gyakorlatilag szabad kezet kapott Aszadtól, és komoly bázis-hálózatot kezdett kiépíteni. Izrael többször is követelte Damaszkusztól, hogy a határ 50 kilométeres körzetéből minden iráni egységet vagy síita milíciát vonjanak ki, de hiába.
Februárban szintet lépett a konfliktus, amikor egy izraeli harci helikopter lelőtt egy szíriai bázisról au izraeli légtérbe behatoló iráni drónt, majd válaszcsapást indított. Azonban ekkor kiderült, hogy a provokáció csapda volt, mert a korábbi években a libanoni légtérből indított csapásokat csak figyelő szír légvédelem nagy erőket vetett be az F-16-osok ellen, és egy vadászbombázót sikerült is lelőni. A rekontrára jött a szubkontra, egy újabb izraeli légitámadás a szíriai légvédelem ellen.
Izrael az Aszad-rezsim vegyi fegyverei miatti nyugati megtorló csapásokhoz szorosan igazodva április elején is végrehajtott egy fontos csapást: két F-15-ös (melyekről a szíriai légvédelem sokáig azt hitte, hogy amerikai gépek) a Palmüra közelében lévő T-4-es légibázist bombázta le. 2015 óta ez volt az első olyan izraeli akció, melyről nem értesítették előzetesen a szíriai orosz kontingenst, pedig a bázist az oroszok is használják.
Lehet, hogy a nagy hírverés hatására az iráni megtorlás csak fenyegetés marad – nem ez lenne az első ilyen eset, mondjuk -, de ettől még a konfliktus továbbra is megmarad, sőt, egyre csak mélyül. Május 12-én ráadásul Donald Trump várhatóan exkavátorral esik majd neki a törésvonalnak, amikor is kormányzati nyilatkozatok alapján szinte biztosan ki fogja vezetni az Egyesült Államokat az Irán nukleáris fejlesztéseit kordában tartó 2015-ös megállapodásból. És bár Trumpot alapból nem kellene nagyon kapacitálni "a nagyon hülye vezetők által, inkompetens módon tárgyalt" megállapodás felmondására (ami ténylegesen nem egy felmondást, hanem a Kongresszus 2015-ös semmitő határozatának elnöki blokkjának visszavonását jelentené), a hétvégén Benjamin Netanjáhu mégis egy húszperces prezentációt vezetett elő a kedvéért, ami – Trump kedvéért - hemzsegett a tételmondatoktól, táblázatoktól, térképektől, és az olyan csiribiri látványelemektől, mint amikor a miniszterelnök prezentációjának egy pontján lerántotta a leplet két, iratokkal, illetve CD-lemezekkel megpakolt szekrényről. Így:
Az iráni nukleáris megállapodásból való amerikai kihátrálás óriási izraeli lobbisiker lenne, és hiába tagja a megállapodásnak még Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország is, nyilvánvaló, hogy az egyezmény sarokköve az amerikai részvétel. Ráadásul két nappal a várható egyezmény-felmondást követően ünnepelnek egy másik olyan izraeli lobbisikert, ami meglehetősen irritálja Iránt (sőt, a nemzetközi közvélemény nagy részét): május 14-én jön ugyanis az Egyesült Államok új, jeruzsálemi nagykövetségének alapkőletétele.
Borítókép: Bassár el-Aszad. Fotó: Syrian Presidency Press Office / AFP.