Index Vakbarát Hírportál

Inkább mégsem ölik halomra a vadlovakat Ausztráliában

2018. május 20., vasárnap 18:03

Több ezer vadló menekült meg a haláltól egy ausztrál nemzeti parkban, Új-Dél-Wales kormányzata ugyanis visszavonta az állomány ritkítására vonatkozó, sokak által vitatott tervet, írta az MTI.

A Kosciuszko Nemzeti Parkban mintegy 6 ezer vadló él, az állomány 10 százaléka maradhatott volna a területen a kormányzati elképzelések szerint. A hegyvidéki területen található nemzeti parkban élő állatok az egykori európai telepesek által elvadított lovak leszármazottai és fontos részét képezik a helyi folklórnak.

Környezetvédők szerint viszont a túlszaporodott vadlovak felborítják a helyi ökológiai egyensúlyt, őshonos fajokat szorítanak vissza és veszélyeztetik a vizes élőhelyeket. A probléma megoldása érdekében az új-dél-walesi kormányzat úgy döntött, hogy 20 éven belül visszaszorítja a vadlóállományt. Ez a gyakorlatban az állatok jó részének a leölését jelentette volna.

A tiltakozások hatására a vadlovak a haláltól megmenekültek, a környezeti egyensúly megóvása érdekében azonban sokukat áttelepítik majd más ausztrál területekre.

Rovatok