Index Vakbarát Hírportál

86-an megsérültek a gázai tüntetők közül

2018. május 25., péntek 21:14

Legkevesebb 86 palesztin tüntető megsebesült, közülük 25-en éles lőszertől szenvedtek sérüléseket a Gázai övezet és Izrael határánál a március végén meghirdetett „visszatérés menete" demonstrációsorozat kilencedik, pénteki tiltakozó megmozdulásán, jelentették palesztin egészségügyi források.

A ramadán második péntekén alig kétszázan mentek ki tüntetni az övezet határába. A sebesültek között voltak olyanok is, akiket a belélegzett könnygáz következtében fellépő légzési nehézségek miatt kellett ellátni, mondták a források.

A tüntetők közül néhányan gyújtóbombával felszerelt papírsárkányokat reptettek izraeli területre, ezért búza- és árpatermőföldek kaptak lángra. A pénteki tüntetéseken részt vett Jahja Szinvar, a Gázai övezetet kormányzó Hamász iszlamista mozgalom helyi vezetője is, aki elmondta: addig folytatják a tüntetéseket, amíg el nem érik az övezet blokádjának feloldását.

Március vége óta rendszeresek a tüntetések a gázai-izraeli határnál, ahol palesztinok ezrei tiltakoznak az övezet blokádja és az egykori palesztin területek elvesztése ellen. A palesztin egészségügyi minisztérium szerint legkevesebb 117 palesztin vesztette életét, és 13 ezer sebesült meg ezeken a tüntetéseken. A 2014-es gázai háború óta a legvéresebb nap volt május 14-én hétfőn, amikor 60-an meghaltak, közel 3000-en pedig megsebesültek a tüntetők közül.

Ha csak két perce van, összefoglaltuk a gázai helyzetet

Izrael a történtekért a Hamászt teszi felelőssé, amely szerinte elő pajzsként használja fel a tüntetőket, miközben megpróbál bejutni Izrael területére, hogy támadásokat hajtson végre civilek ellen.

Az izraeli legfelsőbb bíróság pénteken elutasította a palesztin és izraeli emberi jogi szervezetek által benyújtott kérvényt az izraeli hadsereg éles lőszer-használatának betiltására, írja az MTI.

Rovatok