Index Vakbarát Hírportál

Le kell váltani Laura Codruţa Kövesi román korrupciós főügyészt

2018. május 30., szerda 22:30

A Román Alkotmánybíróság szerint az igazáságügyminiszternek volt igaza és nem az államelnöknek, vagyis visszahívható az ország üzleti és politikai elitjének jelentős részét börtönbe zavaró korrupciós főügyész.

A Román Alkotmánybíróság bejelentette: Klaus Johannis államfőnek le kellett volna váltania Laura Codruţa Kövesit, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészét. Az elnök ugyanis április 23-án visszadobta Tudorel Toader igazságügyminiszter javaslatát, aki Viorica Dăncilă kormányfővel egyetértésben vissza szerette volna hívni Kövesit

Szeretik is meg nem is

A román közvéleményt évek óta erősen foglalkoztatja és megosztja a főügyész tevékenysége. Hívei szerint az általa feltárt és végig vitt ügyek segítik a korrupcióval teljesen átszőtt román üzleti és politikai élet megtisztulását, míg ellenfelei szerint az amerikai érdekek által mozgatott főügyész tevékenysége lehetetlenné tette az országban a döntéshozatalt, a felelősségteljes pozíciók betöltését.

Gyors eljárás

A baloldali kormány még az elutasítás napján, azaz április 23-án fordult az Alkotmánybírósághoz a jobboldali államelnök döntésével kapcsolatosan.

Az Alkotmánybíróság szerint az államfőnek ki kell adnia a visszahívási rendeletet,

Valer Dorneanu AB-elnök közölte: az alkotmánybírák többségi szavazattal döntöttek így. A kormányzó Szociáldemokrata Párt számára ez nagy győzelem lehet, hiszen Kövesi előszeretettel kapta el a párt korrupt tisztségviselőit, még magát Liviu Dragnea pártvezetőt is, aki végül két év felfüggesztettel megúszta.

Rovatok