Index Vakbarát Hírportál

Mégis él a meggyilkolt orosz újságíró

2018. május 30., szerda 16:54

A kedden "megölt" orosz újságíró, Arkagyij Babcsenko mégis életben van, a férfi egy sajtótájékoztatón tűnt fel az ukrán televízióban, közölte a BBC. Az ukrán biztonsági szolgálat vezetője, Vaszil Hricak a tájékoztatón azt mondta, a gyilkosságot azért rendezték meg, hogy orosz ügynököket leplezzenek le. Az esemény egyébként azzal kezdődött, hogy Hricak kiállt, és közölte, hogy megoldották a Babcsenko-gyilkosságot, majd a függöny mögül elősétált az újságíró, és azt mondta,

élek.

A terv azért kellett, mert - magyarázta Hricak az AP jelentése szerint- a nyomozóik azonosítottak egy ukrán állampolgárt, akit állítólag 40 ezer dollárnyi pénzért felbérelt az orosz titkosszolgálat, hogy ölje meg Babcsenkót. Ő a gyilkosság végrehajtásával egy ismerősét bízta meg, aki a Donyec-medencében szolgált az ukrán fegyveres erőknél. 30 ezer dollárt ígért neki, ebből 15 ezret át is adott előlegként. A gyilkolással megbízott férfi azonban együttműködött az ukrán titkosszolgálatokkal. A megbízót - miután megkapta az információt az újságíró állítólagos megöléséről - a hatóságok őrizetbe vették, írja az MTI.

Az Oroszországban kapott életveszélyes fenyegetések miatt nemrég Ukrajnába költözött Babcsenko halála kedden volt hír, akkor úgy lehetett tudni, hogy három lövést kapott a hátába, nem sokkal azután, hogy hazaért a bevásárlásból. Felesége a támadás időpontjában a fürdőszobában volt, mire kijött, férje vérben feküdt a földön. Az első hírek szerint kórházba szállítás közben halt meg a mentőautóban.

Babcsenko most azt mondta, a felesége sem volt beavatva, úgyhogy a tájékoztatón bocsánatot kért tőle. Az ukrán szolgálatoknak pedig megköszönte, hogy megmentették az életét.

Oroszország: Propaganda

Nyilvánvalóan propagandahatást kívántak kelteni Kijevben az Arkagyij Babcsenko orosz állampolgárságú újságíró állítólagos meggyilkolásáról szóló történettel, de az, hogy életben van, jó hír - írta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán Facebook-oldalán az MTI összefoglalója szerint. 

"A legjobb hír, hogy Babcsenko életben van. Bárcsak mindig így lenne. Sajnos, más esetekben a színjáték nem jött össze. Nyilvánvaló, hogy a történettel propagandahatást akartak elérni" - tette hozzá Zaharova.

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőháza külügyi bizottságának elnöke szerint az ukrán biztonsági szolgálatok provokációjának célja Babcsenko állítólagos megölésével hasonló ahhoz, amit a brit hatóságok akartak elérni Oroszország megvádolásával Szergej Szkripal orosz-brit kettős ügynök és lánya megmérgezésének ügyében.

"Még előttünk áll, hogy kiderítsük a részleteket, de a cselekedetek megfigyelhető logikája ugyanaz (mint Szkripálék ügyében), mindenáron le akarják járatni Oroszországot" - válaszolt Koszacsov a TASZSZ orosz hírügynökség megkeresésére.

Az orosz szenátor egyben sajnálatát fejezte ki, hogy Babcsenko részt vett "az ukrán biztonsági szolgálatok provokációjában". Mint mondta, a színjátékot az ukrán hatóságok zagyva oroszellenes cselekedeteinek sorába utalja.

Leonyid Szluckij, az Állami Duma külügyi bizottságának elnöke a történtekre reagálva "piszkos és cinikus provokációnak" nevezte a gyilkosság megrendezését. "Arkagyij Babcsenko orosz újságíró eljátszott meggyilkolása a Szkripal-ügyhöz fogható piszkos és cinikus provokáció. Az ukrán hatóságok teljesen átvették nyugati felügyelőik eszköztárát Oroszország arculatának befeketítésére" - jelentette ki Szluckij.

A képviselő szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU) az oroszellenes színjátékok helyett valós újságíró-gyilkosságok felderítésével kellene foglalkoznia.

"Mi csak sajnálkozni tudunk azon, hogy az Oroszországi Föderáció állampolgára részesévé vált ennek a borzalmas színjátéknak. Ugyanakkor az, hogy Babcsenko életben van, kétségtelenül nagyon jó hír. Örülök miatta és szerettei miatt" - tette hozzá Szluckij.

Ukrán elnök: Sikeres vizsgát tettünk

Petro Porosenko ukrán elnök találkozott szerda este Kijevben Babcsenkóval. A találkozón - amelyről az államfő videofelvételt is közzétett Facebook-oldalán - jelen volt Vaszil Hricak, az SZBU vezetője és Jurij Lucenko ukrán főügyész is. "Ma emberek milliói ünneplik Arkagyij Babcsenko harmadik születésnapját, egyben Ukrajna születésnapját, egy nemzetét, amely rendkívül sikeres vizsgát tett államiságból" - írta Facebook-bejegyzésében az elnök. Közölte, hogy a különleges műveletről - vagyis az újságíró halálának megrendezéséről - ő tudott, de senki más nem az elnöki hivatalban.

Hangsúlyozta, hogy az újságíró elleni, Oroszország területéről szervezett támadás az ukrajnai helyzet destabilizálására, a vezetés alkalmatlanságának bizonyítására irányult, és határozottan az volt a terv, hogy "megöljék azokat, akiktől Oroszország a legjobban fél". 

Porosenko már korábban elrendelte, hogy Babcsenko és családja kapjon 24 órás védelmet. Döntését azzal indokolta, hogy szerinte "nem valószínű, hogy Moszkva lecsillapodik".

Rovatok