Többséget kapott a Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítvány a parlamentben péntek délelőtt. Rajoy ezzel az első miniszterelnök a modern Spanyolország történetében, akit bizalmatlansági indítvánnyal buktattak meg. A legnagyobb ellenzéki párt által benyújtott indítvány sikere azt is jelenti, hogy a szocialisták (PSOE) vezetője, Pedro Sánchez lesz Spanyolország új miniszterelnöke, habár messze nem lesz parlamenti többség mögötte.
A szocialisták még múlt héten, a Néppárt (PP) egy régen húzódó korrupciós botrányában előkerülő új fejlemények hatására álltak elő a bizalmatlansági indítványukkal. Azonban csak csütörtökre dőlt el, hogy Rajoy miniszterelnökségéből nincs sok hátra: Sáncheznek 176 támogatói szavazatra volt szüksége a 350 fős alsóházban, és csütörtökön jelentette be a Baszk Nacionalista Párt (PNV), hogy öt képviselőjével támogatni fogja az indítványt, ami mögött így 180 képviselő sorakozott fel.
Sánchez arra is felszólította Rajoy-t, hogy mondjon le, és azt találgatták, hogy esetleg taktikai okokból valóban meglépheti ezt a PP vezetője, mivel így nem lett volna szavazás a bizalmatlansági indítványról. Ebben az esetben ügyvezetőként a PP maradt volna kormányon, amíg kitűzik egy előrehozott választás időpontját. Rajoy azonban már csütörtökön világossá tette, hogy nem fog lemondani.
A bizalmatlansági indítványt azután nyújtották be a szocialisták, hogy egy régóta húzódó korrupciós ügyben a madridi büntetőbíróság ítéletet hozott a múlt héten. Történelmet írt a spanyol bíróság azzal, hogy 33 év börtönre ítélte a Néppárt egykori pénztárnokát és bő háromszáz évre további csaknem harminc üzletembert.
Hasonló ítélet sosem sújtotta az ország egyetlen kormánypártját sem, nem volt meglepő, hogy a kormányfő amúgy is ingó széke alól a korrupciós botrány végleg kihúzta a talajt. Már csak azért is, mert a PP-t is 240 ezer euróra büntette a bíróság.
Az összeg tulajdonképpen jelképes, de az ítélettel bizonyítottá vált, hogy a Néppárt titkos kasszát tartott fenn, amelybe az üzletemberek eurómilliókat csorgattak viszontszívességekért cserébe. A Néppárt volt pénztárnoka, Luis Bárcenas – aki 33 éves börtöbüntetése mellé 44 millió eurós bírságot is kapott – Francisco Correa üzletemberrel együtt hozta létre az elmúlt években gyanúként fölmerült, de mindig letagadott pártkasszát. Valójában Correa a főszereplő, róla nevezték el az egész botrányt Gürtel-ügynek. (A Gürtel a Correa német fordítása, jelentése öv.)
Correa 51 év börtönt kapott a perben, amelynek során a kormányfőnek, Mariano Rajoynak is tanúvallomást kellett tennie – vallomása szintén történelmi volt, hiszen hivatalban lévő kormányfő ilyenre még sosem kényszerült Spanyolországban.
Az ügy bizonyított része csak Rajoy elődje, José María Aznar idejére tevődik, de világos volt, hogy az 1996 óta miniszteri posztokat betöltő, kormányfőként is nagy túlélő – a spanyol kormányfő ellen tavaly a Podemos kezdeményezett bizalmi szavazást a parlamentben a kormánypárt korrupciós ügyei miatt, de akkor még átvészelte a szavazást – Rajoy-nak tudomása lehetett az most vizsgált, 1999-2006 közötti ügyletekről, így ha jogilag nem is, politikailag mindenképp fröccsen rá az ítélet sarából. Ráadásul a bíróság múlt héten megkérdőjelezte a 2017 júliusi tanúvallomásának egyes elemeit is.
Rajoy a parlamenti felszólalásában viszont azzal védekezett, hogy szerinte voltak ugyan korrupt politikusaik régebben, de a PP nem korrupt párt. A PP fellebbezett az ítélet ellen, és a mostani pártvezetés szerintük nem volt gyanúsított az ügyben. Rajoy emlékeztetett a szocialisták saját korrupciós botrányaira is. „Mégis milyen erkölcsi felhanggal szólal fel? Maga talán Kalkuttai Teréz anya?” – mondta.
Egyébként többek között pont a különböző korrupciós botrányok miatt fordult el sok spanyol szavazó a jobbközép PP-től és a balközép PSOE-től, és szavazott az elmúlt választásokon már a protestpártokként induló baloldali Podemosra és a liberális-centrista Ciudadanosra, valamint különböző regionális pártokra. A Ciudadanos éppen azért nem akarta támogatni a szocialisták indítványát, mert azzal Rajoy bukásával egyidőben automatikusan Sánchezből válik miniszterelnök, míg ők előrehozott választásokat akartak elérni. Azt mondták, hogy nem szövetkeznek „populistákkal és nacionalistákkal”.
Rajoy azzal is vádolta Sánchezt, hogy arra használja a helyzetet, hogy választás nélkül kerüljön a miniszterelnöki székbe, miután 2015-ben és 2016-ban is vereséget szenvedett a választásokon, utóbbinál ráadásul a PSOE története legrosszabb eredményét érte el. Ehhez hozzátartozik, hogy a PP nagy győzelmet aratott 2011-ben, de 2015 decemberében már nem tudott megfelelő kormányképes többséget maga mögött tudni, ahogy a Podemos és a Ciudadanos előretörése miatt a fél évvel később megtartott újabb választásokon sem. A PP tíz hónapon át ügyvezető kormányt adott, mielőtt 2016 októberében Rajoy kisebbségi kormány élén miniszterelnök lett.
Miután a spanyol alkotmány kimondja, hogy a bizalmatlansági indítványt benyújtó pártnak készen kell állnia a kormányzás folytatására, így a 46 éves madridi Sánchez lesz Spanyolország új miniszterelnöke. Sánchez nem volt túl ismert, amikor 2014-ben elnyerte a Szocialista Párt elnöki tisztségét.
A volt közgazdász és kosárlabda-játékos azzal nyerte meg magának a tagokat, hogy azt ígérte, újra összerántja a belső harcokba feledkező pártot, amit aztán visszavezet a hatalomba. Azonban a 2015-ös és a 2016-os parlamenti választásokon is vereséget szenvedett Rajoy-jal szemben, és kénytelen volt lemondani a párt éléről. Ennek ellenére, meglepetésre, hamarosan visszatért, és megint őt szavazták meg a párt vezetőjének.
A bizalmatlansági indítvány után ugyan miniszterelnök lesz, de valójában még a legnagyobb ellenzéki pártként is csak 84 képviselője van a 350 fős törvényhozásban – a PP-nek 134 (a Podemosnak 67, a Ciudadanosnak pedig 32). Az indítványát „demokratikus felépülésnek” nevező Sánchez azt ígérte, hogy majd előrehozott választásokat ír ki, azonban egy ideig ebben a sajátos helyzetben is kormányzásra készül.
Azt már megígérte, hogy megtartja Rajoy nemrég elfogadott költségvetését, amiben az eddiginél több pénzt ígértek a baszkoknak. Ez azért volt fontos, mert a szocialisták még napokkal korábban is ellenezték ezt, de enélkül nem tudták volna megnyerni maguknak a baszk nacionalistákat a bizalmatlansági indítványhoz. Sánchez arra is hajlandónak mutatkozott, hogy tárgyaljon a katalán függetlenségpártiakkal.
Az Economist szerint a spanyolok többsége új választásokat akar. Sánchez pártja viszont csak 20 százalék körül áll a felmérésekben, ezért akar az újabb szavazás előtt különböző szociális és oktatási reformokat átverni, amihez külső támogatásokra számít. Azt sem zárják ki többen, hogy Sánchez akár jövő májusig is kormányfő akarna maradni, amikor összevonná a választást a helyhatósági és az európai parlamenti választásokkal. Ez azonban sokban függ attól, hogy a többi párt hajlandó-e együtt szavazni velük a törvényhozásban.
Egyáltalán nem biztos, hogy Sánchez képes lenne egy működőképes, külső alkalmi szövetségekre építő koalíciót összehozni azokból, akik most csak Rajoy elmozdításában mellé álltak a bizalmatlansági indítványnál.
A sors fintora, hogy a parlamenti erőviszonyok miatt a legvégén beleálló baszk nacionalisták mellett Rajoy megbuktatása épp azokon is múlt, akiket egy másik, mindeddig súlyosabb politikai válságot jelentő ügyben a kormányfő ideiglenesen legyőzött: a független Katalónia híveit.
A PP ugyanis kisebbségi kormányként működött, de kívülről az ország egységének megőrzése mellett kiálló, Katalóniában erős – igaz, a tartományi parlamentben legnagyobb frakciójával mégis ellenzéki Ciudadanos támogatta – bár ez sem biztosította a többséget. A korrupciós botrány miatt azonban az újhullámos, a régi elitek elutasításával népszerűvé lett párt megtagadta a további támogatást. Bár a bizalmatlansági indítványban Rajoy mellé állt, nem azért, mert a kormányfő hatalomban tartását szeretné, hanem, mert kisebb rossznak tartaná, mint Sánchezt és inkább abban bízik, hogy mielőbb előrehozott választás lesz.
Így a döntő szó az ellenzéki szocialisták és a nagy anyagi önállóságot élvező és annak fenntartására a szocialistáktól garanciát kapó baszk, valamint a függetlenségpárti katalán pártoké lett a spanyol alsóházban. A Ciudadanos szerint a szocialista pártelnök, az ideiglenes kormányfői posztra aspiráló Sánchez ezzel a szövetséggel azonban az ország egységét veszélyezteti.
A Ciudadanos nem véletlenül kardoskodik a mielőbbi előrehozott választások mellett: februári felmérések szerint 28,3 százalék volt a támogattsága, ellentétben a 21,9 százalékra visszacsúszó PP-vel és a 20,1 százalékon álló szocialistákkal. Az El País szerint akkor az is kiderült, hogy még a saját szavazóinak 62 százaléka is úgy vélte, Rajoy-nak át kellene adnia a Néppárt vezetését egy fiatalabb politikusnak.
A kormányválság láttán könnyen adódik a felületes párhuzam Olaszországgal, ahol szintén bukott a kormány. Az elitellenes, a régi beágyazódású pártok elleni hangulat mindkét országban erős. Fontos különbség azonban, hogy az alakuló olasz kormánykoalíció úgy áll össze az 5 Csillag Mozgalomból és az Északi Ligából, hogy azok mindketten EU-ellenesek.
Ezzel szemben a Ciudadanos EU- és európárti és nincs olyan EU-ellenes erő, amely érdemben szövetségese lehetne. De a másik oldalon nem EU-ellenesek a katalán függetlenségpártiak sem, nem is beszélve a két egyelőre legnagyobb, bár zsugorodó hagyományos pártról, a PP-ről és a PSOE-ről, amelyek mindketten az EU-tagság mellett állnak. Az egy főre eső GDP alapján Olaszországot nemrég megelőző Spanyolországban (38 100 euró a 37 900-zal szemben), így a mostani kormányválság nem is az EU-ról, hanem a korrupcióról szól.