Közel három hónapos huzavona után, kisebb-nagyobb kanyarokkal ugyan, de pénteken valósággá vált Európa rémálma: hivatalosan is megalakult Olaszországban a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a szélsőjobboldali Liga koalíciója. Ezzel először lép hatalomra nyíltan euroszkeptikus, „rendszerellenes" és nyíltan oroszbarát kormány Nyugat-Európában.
A piacok egyelőre meglepően jól fogadták a hírt, részben azért is, mert az alternatívák még rosszabbnak tűntek. Brüsszellel viszont már a kormány felállása előtt elindult a kakaskodás, és a feszültségek várhatóan csak növekedni fognak a következő hónapokban.
Az elmúlt két hétben minden oldalról a végletekig ment a taktikázás, a hét közepére viszont odáig jutott a helyzet, hogy a Sergio Mattarella államfő által javasolt közgazdász hátralépésével úgy tűnt, két lehetőség maradt az elnök előtt:
Így aztán az egész helyzet visszajutott az öt nappal ezelőtti kezdőpontra, azzal a különbséggel, hogy az Öt Csillag és a Liga egy másik pénzügyminiszter-jelöltet ajánlott Mattarellának. Giovanni Tria közgazdászprofesszor is kritikus az Európai Unióval szemben, de nem az euróövezet elhagyásának leghangosabb szószólója, ami máris elfogadhatóbbá teszi a személyét elődjéhez képest.
Az is eldőlt, hogy az Öt Csillag vezetője, Luigi Di Maio a gazdasági fejlesztési, a jóléti és munkaügyi, míg a Ligát vezető Matteo Salvini a belügyminiszteri tárcát kapja. Egyébként pedig mindketten miniszterelnök-helyettesek is lesznek az új kormányban.
Két és fél hónapig tartó egyeztetések és különböző koalíciós forgatókönyvek után másfél hete állapodott meg egymással a két párt, saját vezetői helyett egy kompromisszumos miniszterelnök-jelöltet ajánlva a kevéssé ismert Giuseppe Conte jogászprofesszor személyében.
Az olasz belpolitika alakulása az euróövezetet és az EU-t is komolyan érintheti. Ez az első alkalom, hogy az EU egyik legnagyobb gazdaságában populista pártok kerüljenek kormányra, ami rettegéssel töltötte el az Európai Unió vezetőit és intézményeit. A populisták programja ugyan sokat enyhült a kampány óta, és például az EU-ból és az eurózónából már nem akarnak azonnal és feltétlenül kilépni, de rengeteg kérdésben szögesen ellentmondanak Brüsszelnek, nyíltan hirdetik egy sor uniós szabály felrúgását, elsősorban pénzügyi téren. Ezekről itt írtunk bővebben>>>
Az Öt Csillag és a Liga koalíciós megállapodásában egyebek mellett
Gazdasági téren a program alapvetései sokban hasonlítanak a német szigor fémjelezte uniós pénzügyi rendszerrel szemben kritikus balos és amerikai közgazdászok elképzeléseire, és a déli országok terheinek enyhítése iránt például még Emmanuel Macron francia elnök is elkötelezett.
Azonban az Öt Csillag és a Liga tervei nem valamiféle kompromisszumos egyezkedésről, hanem az uniós szabályrendszer gyökeres felforgatásáról szólnak, amit értelemszerűen elég nehéz lenne keresztülverni Európán a németek és franciák mögött örök harmadhegedűs olaszoknak. Sokan pedig az iránt is szkeptikusak, hogy a nagy állami költekezés képes lenne-e rendberakni a valóban az euró és az ahhoz kötődő szabályrendszer egyik legnagyobb vesztesének számító, ám már jóval a közös valuta bevezetése előtt, gyakorlatilag az 1980-as évek vége óta stagnáló olasz gazdaságot.
Sergio Mattarella államfőnek már Contéval szemben is voltak aggályai, de aztán rekordnak számító, két órán át tartó egyeztetések után múlt héten kormányalakítási megbízást adott neki. Végül az M5S-Liga pénzügyminiszter-jelöltjén hasalt el első körben a tervezett koalíció, miután az államfő nem volt hajlandó kinevezni a 81 éves, erősen euroszkeptikus Savonát, akihez a Liga ragaszkodott.
Mattarella azzal indokolta a döntését, hogy a piacok negatívan reagáltak volna a nyíltan euroszkeptikus Savona kinevezésére, és szerinte Olaszország euróövezeti tagságának fenntartása alapvető érdeke az országnak. Azt mondta, hogy köztársasági elnökként az is a feladata, hogy megóvja az olaszok megtakarításait – ennek a felfogásnak a hátterében az áll, hogy habár Olaszországban az államfő szerepe nagyrészt ceremoniális, azonban a meglehetősen gyorsan változó és viharos belpolitikában általában egy biztos pontot, valamiféle stabilitást jelentett az évtizedek során.
Az M5S és a Liga erre azzal vádolta az államfőt, hogy túllépte alkotmányos hatáskörét, ezért Di Maio a parlamentben is a megbuktatását célzó impeachment eljárás megindítását szorgalmazta Mattarella ellen. Az Öt Csillag 31 éves vezetője azzal érvelt, hogy semmi értelme választásokat tartani, ha csak úgy felül lehet írni az emberek véleményét. Az elnök szerint viszont a pártok túl mereven ragaszkodtak a pénzügyminiszter-jelölthöz, és első körben nem ajánlottak másik választást helyette.
Június 2-án nemzeti ünnep lesz Olaszországban, Di Maio arra szólította fel támogatóit, hogy tartsanak tömegtüntetést Rómában Mattarella ellen. A Ligát vezető Matteo Salvini pedig azt mondta, hogy több ezer városban jelentettek be demonstrációkat, amiken eredetileg a kormányprogramot akarták elmagyarázni, ehelyett viszont tüntetésekkel fenyegetőzött.
Miután most a hét végére megállapodtak az államfővel, végül azt mondták, tüntetés helyett inkább „utcai fesztivált" rendeznek majd.
Salvini egyébként Brüsszelt, valamint Berlint is beavatkozással vádolta, és Günther Oettinger német EU-biztos lemondását követelte. Oettinger egy interjúban lényegében arról beszélt, hogy „a piacok majd megtanítják az olaszoknak, hogy megfelelően szavazzanak", amiért később elnézést kért.
Nem sokkal később Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság szintén nem visszafogott beszédstílusáról ismert elnöke került szóváltásba a populistákkal. Juncker arról beszélt csütörtökön, hogy az olaszoknak „több munkára, kevesebb korrupcióra, több komolyságra" lesz szükségük, ha javítani akarnak a gazdasági helyzeten az ország szegényebb déli részén. Salvini rögtön „szégyenletes, rasszista" kijelentésnek minősítette Juncker szavait, és azt ígérte, az új kormány „meg fogja védeni a 60 millió olasz jogait és becsületét". (Juncker szóvivője szerint a szavait kiragadták a kontextusukból.)
Ezek a feszültségek vélhetően nem csillapodnak.
Bár egyelőre csak nyilatkozatokról szól a vita, így is elég heves; hamarosan viszont konkrét ügyekben kell szembeszegülnie a kormánynak az EU-val. Egyik legfőbb ígéretük az uniós államháztartási szigor felrúgása, amely szerintük (és egyébként sok közgazdász szerint is) „rabszolgaságba taszítja" az olaszokat. Az viszont nem valószínű, hogy radikális megoldási javaslataik értő fülekre találnak az EU-ban, különösen Németország részéről.
Emellett az is gondokat okozhat, hogy a populista kormány elég érdekes módszerekkel tervezi kijátszani az uniós szabályokat, például az állam pénz helyett pénzhelyettesítő, állami cégeknél felhasználható vagy adójóváírásra beváltható állampapírral fizetné beszállítóit. A dolog értelme az lenne, hogy pénz nélkül rendezzék az állam adósságát, ám nem igazán látszik, hogy hosszabb távon az adójóváírások jelentette bevételkiesés vagy az állami cégeknél levásárolt kredit miért ne okozna ugyanolyan adósságproblémát, mint amit a rendszer megoldani próbál.
Szintén gondokat okozhatnak a Liga keményvonalas migrációs elképzelése. A Liga korábban azzal kampányolt, hogy bármilyen eszközökkel is, de be kell rekeszteni a Földközi-tengeri migrációt, Salvini pedig rögtön azzal kezdte belügyminiszterségét, hogy közölte: szeretné „szépen megvágni" a menedékkérők ellátására fordított 5 milliárd eurót keretet. A Liga migrációs elképzelései nem túl EU-kompatibilisek, így borítékolt a konfliktus, ami egyébként a magyar kormánynak akár jól is jöhet.
Miután az egymásnak feszülés végén Conte első körben visszaadta a kormányalakítási megbízását, Mattarella azt tervezte, hogy a megszorításpárti volt IMF-es közgazdász, Carlo Cottarellit húzza elő a kalapból, és egy szakértői kormány felállításával próbálja megnyugtatni a piacokat. A terv szerint Cottarelli 2018 végéig vezette volna az országot, mielőtt 2019-ben újabb választások következtek volna.
Kedden azonban az államfő és Cottarelli megbeszélése után nemcsak a miniszterjelölti listát nem tudták bemutatni, de nagyon úgy tűnt, hogy miután egyik nagy parlamenti párt – még a balközép Demokrata Párt – sem volt hajlandó támogatni egy szakértői kormányt a bizalmi szavazáson, közelebb került az előrehozott választások lehetősége. Emiatt viszont az eddigi aggódó piacok csak még idegesebbek lettek, ugyanis
egy új választáson a mostaninál is nagyobb arányban győzhetnének az euroszkeptikus erők.
Kedden a milánói tőzsdeindex is jelentősen esett, ahogy az olasz bankok részvényárfolyamai is lefelé fordultak. A kétéves olasz államkötvények hozama több mint 150 bázisponttal 2,73 százalékra emelkedett, ami 26 éve a legnagyobb napon belüli emelkedés volt. A tízéves államkötvények hozama négyéves csúcsra ért. Az olasz központi bank kormányzója, Ignazio Visco figyelmeztetett, hogy csak néhány lépésre vannak attól, hogy elveszítsék a befektetők bizalmát.
Az elnöki vétó után a két populista párt számolt is a végső soron nekik kedvező patthelyzettel, miközben nyilvánosan még az M5S, a Liga és a PD is előrehozott választásokat sürgetett. Kedd este azonban Di Maio Nápolyban már visszatért ahhoz, hogy a Ligával együtt valójában továbbra is megvan a kormányalakításhoz elegendő többségük.
A válság megoldására és a piacok megnyugtatására indítsuk újra a már programmal rendelkező kormányt
– mondta, arra utalva, hogy kész újra megpróbálkozni a kormányalakítással a Ligával karöltve.
Végül a megoldás az lett, hogy találtak egy kompromisszumos másik jelöltet pénzügyminiszternek, akivel szemben az államfő sem emelt kifogásokat. Így aztán jöhetett megint Conte, aki pénteken már a miniszterelnöki esküt is letehette. Mindazonáltal abban kevesen kételkednek, hogy a politikai tapasztalattal nem rendelkező Conte Salvini és Di Maio bábja lesz, és kevés valós politikai mozgásteret kap.
Viszont a pénzpiacok a bizonytalanság elmúltával egy időre fellélegeztek, legalábbis a megállapodás hírére pénteken újra felfelé indultak a tőzsdék, és lefelé az olasz kötvényfelárak. Ez azonban nem igazán az optimizmus jele, inkább arról van szó, hogy lehetett volna rosszabb is: jobb ma egy mérsékelten radikális kormány, mint az előrehozott választás. Mindazonáltal elemzők figyelmeztettek, hogy a befektetők továbbra is szkeptikusak, és a java még hátra van.
Nem véletlenül Di Maio vetette fel újra, hogy próbálkozzanak meg újból a kormányalakítással, ugyanis a Ligát vezető Salvini nyerhette volna a legtöbbet egy hamar kiírt új választással. Salvini volt az, aki korábban nem engedett abból, hogy Savona legyen a pénzügyminiszter, szerinte ugyanis látványosan meg kell mutatniuk, hogy komolyan gondolják az eurózóna megreformálását. (Végül Savonából csak minisztert csináltak, de a kevésbé fontos EU-ügyi tárcát kapta meg. Mindenesetre az már önmagában jelzésértékű, hogy egy elkötelezett EU-ellenes közgazdász lesz az EU-miniszter.)
A Liga azért is belement Di Maio javaslatába, már csak azért is, mivel közben újabb miniszteri pozíciókat tudott kiharcolni, és már egyenlő félként vesz részt az új kormányban. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy egy júliusi előrehozott választáson megint az M5S nyert volna, és 29 százalékkal a legnagyobb párt lenne, de kicsit még csökkenhetett is volna a támogatottsága, míg a Ligát a márciusi 17 százalékhoz képest már 27-re mérték, így egy új szavazás legnagyobb nyertese lehetett volna. Egy új választáson egyébként Salvini feltehetően már nem indulna szövetségben Silvio Berlusconi Hajrá Olaszország (FI) pártjával és az Olasz Testvérekkel, amik jelezték is, hogy nem szavaznak bizalmat a parlamentben az M5S-Liga kormányának. Az M5S-Liga a 630 fős alsóházban most 347 mandátummal bír, míg a 315 fős szenátusban 167-tel.
Azt pedig nem lehet kizárni, hogy az előrehozott választás a közeljövőben tényleg eljön. Az Öt Csillag és a Liga nem igazán természetes politikai szövetségesek, és a szükség kovácsolta frigyben elég sok a potenciális buktató: a Liga jellemzően a délieket lenéző északiak pártja, az Öt Csillagra a szegény déliek szavaznak, azaz nehéz lesz egyszerre kielégíteniük táboraikat. De egy sor más kérdésben is inkább csak a közös ellenségek kötik össze őket, azaz az, hogy szembefordulnának Brüsszellel, és radikális megoldást akarnak a migrációra. A részleteket illetően azonban kevés a közös pont, már amennyire a részletek ki vannak dolgozva, hiszen a kormányprogram elég kevés konkrétumot tartalmaz.
Egy majdani új választást feltehetően az euróról szóló népszavazásnak is fel lehetne fogni. Az már látszott, hogy mindenképpen ennek mentén próbálja majd valahogy újraépíteni magát a válságba került baloldal is, ami egyébként szintén hajlik az előrehozott választások kiírására. „A legjobb az lenne, ha minél előbb választások lennének, akár már júliusban" – mondta Andrea Marcucci, a Demokrata Párt szenátusi vezetője. A PD-t vezető Matteo Renzi arról beszélt, hogy egy köztársaságpárti politikai platformot akar létrehozni Olaszország EU melletti elkötelezettségét bizonyítva. A következő olasz és a 2019. májusi európai parlamenti választásokon is ezzel készülnének.